Property Value
dbo:abstract
  • II. Gyula pápa (eredeti nevén: Giuliano della Rovere; , 1443. december 5. – Róma, 1513. február 21.) a 216. római pápa 1503-tól haláláig. II. Gyula a reneszánsz korában regnáló egyházfők közül az egyik legismertebb. Neve hallatán Róma több mesterműve is eszünkbe juthat, hiszen ekkoriban vált az örök város a reneszánsz építészet és festészet vitathatatlan fővárosává. Bramante, Michelangelo, Raffaello mind megfordultak Gyula udvarában. A mindmáig fennmaradt csodás freskók és épületek mellett a pápa a krónikákban is jelentékeny nyomot hagyott. Tízéves pontifikátusa során egy olyan ember foglalhatta el az egyház legfőbb hivatalát, aki hűvös kimértséggel, mesteri politikával érte el céljait, ugyanakkor nem riadt vissza semmilyen eszköztől, ha hatalomról volt szó. Gyula elsősorban hadvezér volt, azután államférfi és politikus és csak harmadsorban lehetett őt egyházi emberként említeni. Pontifikátusa tulajdonképpen ugyanazokra a célokra épült, mint amit a Borgiák akartak elérni. De Gyula kifinomultabb eszközökkel tört utat maga előtt (talán a Borgiák tetteinek negatív megítéléséből okulva). Még a Cesare Borgiát példaképnek tekintő Machiavelli is elismerte a pápa sikereit. Pontifikátusa során érte el a Pápai állam történetének legnagyobb kiterjedését, ami elsősorban a Velencei Köztársaság rovására ment illetve a francia befolyás visszaszorulására. Ez a munka nagyban épült az általa oly gyűlölt VI. Sándor, a pápai trónt erősítő munkájára. Hozzá kapcsolható a Svájci Gárda megalapítása, és ő hívta össze az ötödik lateráni zsinatot, amely a reformáció előtti utolsó lehetőség lett volna a pápai udvarnak a reformokra és a változtatásokra. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 134565 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 31014 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23199781 (xsd:integer)
prop-hu:ann
  • 1982 (xsd:integer)
prop-hu:aut
  • Gergely Jenő (hu)
  • Gergely Jenő (hu)
prop-hu:címer
  • CoA_della_Rovere_popes.svg (hu)
  • CoA_della_Rovere_popes.svg (hu)
prop-hu:előzőPápa
prop-hu:eredetiNeve
  • Giuliano della Rovere (hu)
  • Giuliano della Rovere (hu)
prop-hu:felszentelése
  • --11-26
prop-hu:halálDátuma
  • 1513 (xsd:integer)
prop-hu:halálHelye
prop-hu:isbn
  • 963 (xsd:integer)
prop-hu:kép
  • Pope_Julius_II.jpg (hu)
  • Pope_Julius_II.jpg (hu)
prop-hu:következőPápa
prop-hu:loc
  • Budapest (hu)
  • Budapest (hu)
prop-hu:megválasztása
  • --11-01
prop-hu:név
  • II. Gyula pápa (hu)
  • II. Gyula pápa (hu)
prop-hu:pontifikátusánakVége
  • 1513 (xsd:integer)
prop-hu:red
  • Kossuth (hu)
  • Kossuth (hu)
prop-hu:születésiDátum
  • --12-05
prop-hu:tit
  • A pápaság története (hu)
  • A pápaság története (hu)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • II. Gyula pápa (hu)
  • II. Gyula pápa (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
foaf:name
  • II. Gyula pápa (hu)
  • II. Gyula pápa (hu)
is prop-hu:elnoklo of
is prop-hu:előzőPápa of
is prop-hu:következőPápa of
is prop-hu:osszehivo of
is foaf:primaryTopic of