Property Value
dbo:abstract
  • III. Albert vagy Albert Achilles (1414. november 9. – 1486. március 11.) brandenburgi választófejedelem 1470-től haláláig. I. Frigyes brandenburgi választófejedelem és Bajorországi Erzsébet fiaként született Tangermündében 1414-ben. Lovagi neveltetést kapott Luxemburgi Zsigmond német király udvarában, ott kapta szépsége, erőssége, lovagi játékokban való ügyessége miatt az Akhilleuszhoz való hasonlítást. 1435-ben a Szentföldre zarándokolt, 1440-ben – édesapja halála után – az ansbachi területeket örökölte. Albert egyike volt annak a kevés fejedelemnek, akik a birodalmi gyűléseken az új, de gyengekezű III. Frigyes német-római császárt támogatták. Tette számítással volt magyarázható, ugyanis meg akarta kapni a frank hercegséget elnyerhesse. Célja nem teljesen valósult meg, mindössze bátyja 1464-es halála után Brandenburg–Bayreuthot; választófejedelem bátyjától, Frigyestől szerződés útján a Hohenzollern család Frankföld hercegségi birtokait nyerte el. 1470-ben Frigyes lemondott a Brandenburgi Választófejedelemség éléről, így Albert öregkorára végül annak is az uralkodója lett. 1472-ben Pomerániával kapcsolatban fogalmazott meg – később sikertelen – jogi igényeket. I. Mátyás magyar királyunk és III. Frigyes császár Csehország ellenes háborújában Albert kezdetben a huszita Podjebrád György királyt támogatta. Tettéért 1466-ban II. Pál pápa kiátkozta a katolikus egyházból. 1470-re Albert megszüntette György támogatását, a pápa pedig felmentette az átok alól. Albert 1473-ban adta ki az úgynevezett -t, amelyben kimondta a mindenkori örökösödésre vonatkozólag Brandenburg feloszthatatlanságát, a frank birtokoknak pedig legfeljebb két részre való darabolását. 1474-ben – miután Brandenburgot János nevű fiára bízta – Merész Károly burgundiai herceg ellen vezette Frigyes császár seregeit, de sikereket nem ért el a háborúban. A választófejedelem pozitív személyként élt népe köztudatában, mert fényes udvartartása és háborúi ellenére nem hagyott adósságot utódaira, viszont halálakor a kincstár meg volt töltve pénzzel. Albert 70 éves kora fölött járt már, amikor 1486 tavaszán Frankfurt am Mainban elhunyt. Utóda fia, János lett. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 1277689 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 4763 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 20420200 (xsd:integer)
prop-hu:dinasztia
  • Hohenzollern (hu)
  • Hohenzollern (hu)
prop-hu:dinasztialink
  • Hohenzollern-ház (hu)
  • Hohenzollern-ház (hu)
prop-hu:előző
prop-hu:következő
prop-hu:szócikk
  • Albrecht (hu)
  • Albrecht (hu)
prop-hu:url
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:évek
  • 1470 (xsd:integer)
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • III. Albert brandenburgi választófejedelem (hu)

prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is prop-hu:előző of
is prop-hu:következő of
is foaf:primaryTopic of