Property |
Value |
dbo:abstract
|
- III. Lajos (863 – 882. augusztus 5.) Franciaország királya, II. (Hebegő) Lajos nyugati frank király és fia, és testvérével, II. Karlman nyugati frank királlyal közösen került trónra apjuk 879-es halála után. Néhány előkelő azt javasolta, hogy egyedül őt koronázzák királlyá, de a többség úgy döntött, a testvérpár együtt fog uralkodni. Bár sokan kételkedtek abban, hogy ők ketten tudnak majd együtt uralkodni, 880 márciusában Amiens-ban felosztották apjuk területét. Lajos az északi részt kapta. Boso alsó-burgund király visszavonta a két testvérnek tett hűségesküjét, s saját magát Provence királyának nevezte ki. 880 nyarán Karlmann és Lajos megtámadták, és Mâcont valamint Boso királyságának északi részét visszafoglalták. Később egyesítették seregeiket Kövér Károlyéival, és Vienne-t augusztustól novemberig sikertelenül ostromolták. Lajos rövid ideig tartó sikereket ért el a vikingek ellen 881-ben, amit egy ófelnémet nyelven írt vers is megörökít. 882 augusztusában halt meg, s ekkor testvére, Karlmann vette át ezek fölött a területek fölött is a hatalmat. (hu)

dbo:parent
| |
dbo:placeOfBurial
| |
dbo:predecessor
| |
dbo:successor
| |
dbo:wikiPageID
| |
dbo:wikiPageLength
|
- 2915 (xsd:nonNegativeInteger)
|
dbo:wikiPageRevisionID
| |
prop-hu:előd
| |
prop-hu:gyermekei
|
- nem volt (hu)
- nem volt (hu)
|
prop-hu:halálozásiDátum
| |
prop-hu:halálozásiHely
| |
prop-hu:házastárs
|
- nem volt (hu)
- nem volt (hu)
|
prop-hu:koronázásDátuma
| |
prop-hu:kép
|
- King Louis III.gif (hu)
- King Louis III.gif (hu)
|
prop-hu:megnevezés
|
- Francia király (hu)
- Francia király (hu)
|
prop-hu:nyughelye
| |
prop-hu:név
|
- III. Lajos (hu)
- III. Lajos (hu)
|
prop-hu:születésiDátum
| |
prop-hu:uralkodásKezdete
| |
prop-hu:uralkodásVége
| |
prop-hu:utód
| |
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
| |
prop-hu:édesanya
| |
prop-hu:édesapa
| |
dct:subject
| |
rdf:type
| |
rdfs:label
|
- III. Lajos nyugati frank király (hu)
- III. Lajos nyugati frank király (hu)
|
owl:sameAs
| |
prov:wasDerivedFrom
| |
foaf:isPrimaryTopicOf
| |
foaf:name
|
- Francia király (hu)
- III. Lajos (hu)
- Francia király (hu)
- III. Lajos (hu)
|
is dbo:predecessor
of | |
is dbo:successor
of | |
is dbo:wikiPageRedirects
of | |
is prop-hu:előd
of | |
is prop-hu:gyermekei
of | |
is prop-hu:utód
of | |
is foaf:primaryTopic
of | |