Property Value
dbo:abstract
  • IV. Harald Magnusson vagy Harald, Krisztus szolgája (1094 – 1136. december 14.) norvég király 1130-tól haláláig. Állítólag III. Magnus fiaként született Írországban. Hogy ezt bebizonyítsa, tűzpróbán kellett részt vennie. Kilenc, fehéren izzóra tüzesített ekevason kellett végiglépkednie, azután bekötözött lábbal ágyba feküdni, mígnem harmadnapra két püspök is megvizsgálta és semmiféle sebet nem talált a lábán. Erre kikiáltották IV. Magnus uralkodótársává, aki viszont elűzte és Haraldnak dán segítséggel kellett visszaszereznie jogos királyságát. Ám nem sokkal később eltávolította Magnust a trónról és egyedül kezdett uralkodni, a stavangeri püspököt pedig – aki a király kincseit, köztük a Szent Keresztről való forgácsot ellopta – felakasztatta. Harald ellen nemsokára viszont egy Sigurd Slembi nevezetű ember lázadt fel, akit a király elfogatott és csónakon börtön felé szállíttatta, azonban az a tengerbe ugorva elmenekült. Csakhamar bosszút is állt elszenvedett sérelmeiért: 1136 decemberében Harald Bergenben lévő szállásán Sigurd meggyilkolta az ittasan fekvő királyt. De nem követhette a trónon, mert azt Harald fiai, Inge, Sigurd és Eystein kapták meg. (hu)

dbo:parent
dbo:predecessor
dbo:successor
dbo:wikiPageID
  • 679928 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 4249 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23256280 (xsd:integer)
prop-hu:előd
prop-hu:halálozásiDátum
  • --12-12
prop-hu:halálozásiHely
prop-hu:képméret
  • 220 (xsd:integer)
prop-hu:megnevezés
prop-hu:név
  • IV. Harald (hu)
  • IV. Harald (hu)
prop-hu:születésiDátum
  • 1094 (xsd:integer)
prop-hu:születésiHely
prop-hu:uralkodásKezdete
  • 1130 (xsd:integer)
prop-hu:uralkodásVége
  • --12-14
prop-hu:uralkodóház
prop-hu:utód
  • I. Inge, II. Sigurd és II. Eystein (hu)

prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:állam
  • Norvégia (hu)
  • Norvégia (hu)
prop-hu:édesanya
  • ír asszony (hu)
  • ír asszony (hu)
prop-hu:édesapa
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • IV. Harald norvég király (hu)
  • IV. Harald norvég király (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
foaf:name
  • királya (hu)
  • IV. Harald (hu)
  • királya (hu)
  • IV. Harald (hu)
is dbo:parent of
is dbo:predecessor of
is dbo:successor of
is prop-hu:előd of
is prop-hu:utód of
is prop-hu:édesapa of
is foaf:primaryTopic of