Property Value
dbo:abstract
  • Az I típusú német tengeralattjárók voltak az első német tengeralattjárók, melyeket az első világháború után építettek. A Kriegsmarine-nak szüksége volt olyan tengeralattjárókra, melyek képesek ellátni feladataikat az óceánon is. Mindössze két darab IA típusú U-boot készült el, de a további gyártást politikai okokból állították le, nem pedig a konstrukció hibái miatt. Bár komolyabb tervezési hibájuk nem volt ezeknek a tengeralattjáróknak, kezelésük nehézkes volt lassú merülésük és alacsony stabilitásuk miatt. Az I típust az (hajótervező mérnökiroda) tervei alapján készítették, csakúgy mint a szovjet . Később az I típus szolgált többek közt a VII és az IX típusú U-bootok alapjául. Az első I típusú tengeralattjárót a brémai hajógyárában építették, majd 1936. február 14-én bocsátották vízre. A két legyártott U-boot, az és az , főként csak kiképzőhajóként és a náci propaganda eszközeként szolgált. 1940-ben a tengeralattjárókat hadrafogták, a rendelkezésre álló tengeralattjárók szűkössége miatt. Mindkét U-boot rövid de sikeres pályafutást futott be. Az U-25 öt őrjáraton vett részt, melyek során nyolc ellenséges hajót süllyesztett el. 1940. augusztus 3-án, egy norvégiai, aknatelepítő küldetés során aknának ütközött, majd a legénység minden tagjával a tenger fenekére süllyedt. Az U-26 nyolc őrjáraton vett részt. Már első, aknatelepítő küldetésén három szállítóhajót elsüllyesztett, valamint egy brit hadhajót megrongált. Második háborús őrjáratán, az U-26 vált az első német tengeralattjáróvá, amely behajózott a Földközi-tengerre. Ezt követően három újabb őrjáraton is részt vett, melyek során négy további hajót elpusztított. Nyolcadik őrjáratán, az U-26-nak, újabb három kereskedelmi hajót sikerült elsüllyesztenie, és egyet megrongálnia. Az utolsó hajó megtámadását követően két brit hadihajó mélységi bombákkal támadta a német tengeralattjárót. Az U-26 képtelen volt lemerülni, ezért fel kellett jönnie a felszínre, ahol egy típusú repülőgép bombázni kezdte a tengeralattjárót. Az U-boot legénysége elsüllyesztette a tengeralattjárót, majd a szövetségesek hadihajói felvették őket. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 165576 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 3739 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23132064 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdfs:label
  • I típusú német tengeralattjáró (hu)
  • I típusú német tengeralattjáró (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is foaf:primaryTopic of