Property Value
dbo:abstract
  • Az ideiglenes címer olyan, melyet a viselője átmenetileg használ addig az időig, amíg a végleges címerről döntés születik. Ezért egyfajta szükségcímernek is nevezhető, mert nem gondos tervezéssel hozzák létre, hanem az azonnali használatbavétel szándékával. Ennek ellenére heraldikailag helyes címer, ha hozzáértő személyek alkotják meg, a címertani szabályok betartásával, de a végleges címer megalkotásakor utólag esetleg több változtatást is végre kell hajtani rajta, hogy megfelejen a címerművészet és címerelmélet elveinek, azaz a jó ízlésnek és a szabályos szerkesztési módnak, valamint a és -adományozó szándékainak. Például az 1871-ben Versailles-ban kikiáltott Német Császárság egy füst alatt ("über Nacht") fogadta el ideiglenes államcímerét is, melyet az első birodalmi címernek tekintenek. Ideiglenes címernek tartható az is, amelyet annak kérvényezője számára a megterveztek, majd különféle okokból nem hagyták jóvá (változtattak az eredeti terven, a kérvényező nem fizette ki, kiesett az adományozó kegyeiből, az adományozó megváltoztatta a szándékát, más hivatal is beleszólt a címeradományozásba stb.) vagy mást adományoztak a kedvezményezettnek, mint ami az eredeti tervben szerepelt. A megtervezett de ki nem adott címerek nem hivatalos, hanem örökké csak ideiglenes címerek maradtak. A cseh levéltárakban például számos ilyen, az egyes települések számára elkészített címerterv található meg, melyet sohasem adtak ki és így nem váltak hivatalossá. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 196715 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 2352 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 22802571 (xsd:integer)
dct:subject
rdfs:label
  • Ideiglenes címer (hu)
  • Ideiglenes címer (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is foaf:primaryTopic of