Property Value
dbo:abstract
  • A krikettben az időtúllépés az ütőjátékosok 10-féle egyike. Rendkívül ritkán fordul elő. Abból a célból vezették be, hogy ezzel is korlátozzák a játékosok időhúzási lehetőségeit. Ha az ütést végző csapat egyik ütőjátékosa bármilyen módon kiesik, és be kellene helyette jönnie a pályára egy új ütősnek, de egy adott időkorláton belül nem jön be és társával együtt nem áll készen a következő dobás fogadására, akkor a még be nem jött ütőjátékosok egyike időtúllépés miatt ki fog esni, azaz már nem is léphet pályára ezután ebben a játékrészben. Hogy mennyi ez az időkorlát, az a játékformátumtól függ: általában 3 perc, de Húsz20-as krikettben másfél perc. Ha még több ütőjátékos is van, aki nem lépett pályára, és időtúllépés történik, akkor, mivel nincs előre meghatározott ütősorrend, a csapat kapitánya választhat egyet közülük, hogy melyik essen ki. A nemzetközi krikett 1877 óta íródó történetében még soha nem esett ki egyetlen ütőjátékos sem időtúllépés miatt, bár egyszer, 2007-ben lett volna rá lehetőség, de az ellenfél, amikor letelt az idő, nem a játékvezetőnél, így nem történt meg a kiesés. Belföldi mérkőzéseken is csak néhány esetben történt meg eddig: * 1988 februárjában Dél-Afrika Keleti tartományának és Transvaalnak a csapata játszott egymással egy többnapos mérkőzést. Az egyik nap végén Andrew Jordaannak, a Keleti tartomány ütősének kellett volna pályára lépnie, de ekkor letelt az aznapi játékidő, másnap reggel pedig az esőzések miatti rossz útviszonyok miatt nem ért oda a pályára időben, így időtúllépés miatt kiesett. * 1997 decemberében az indiai Kattakban Tripura és Orisza állam játszott egymás ellen. Tripura utolsó ütőse, Hemulál Jádav azonban annyira belemerült a pálya szélén a beszélgetésbe a csapat menedzserével, hogy nem lépett pályára időben, így időtúllépés miatt már nem is léphetett. * 2002 szeptemberében, szintén Dél-Afrikában történt egy Border és Szabad állam közti mérkőzésen, hogy Vasbert Drakes, aki nem sokkal korábban még Srí Lankában szerepelt egy krikett-tornán, és onnan repült Dél-Afrikába, még a repülőgépen tartózkodott, amikor sorra került volna a mérkőzésen: így az ő sorsa is időtúllépéses kiesés lett. * 2003-ban egy Durham UCCE és Nottinghamshire közötti angol mérkőzésen Andrew Harris ütőjátékost sérülten nevezték be, és nem gondoskodtak a cseréjéről, mert úgy gondolták, ő az utolsó ütős a sorban, és rá talán már nem is lesz szükség. Azonban a mérkőzés úgy alakult, hogy a közepes rendű ütősök gyorsan kiestek, és Harris került volna sorra: ő azonban nem tudott időben bejönni, így kiesett. * A 2013–2014-es szezonban egy Saint Vincenten megrendezett mérkőzésen Ryan Austin a második játékrészben nem jött be időben a pályára, ezért időtúllépéssel kiesett. (hu)

dbo:wikiPageID
  • 1675007 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 3453 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23106176 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdfs:label
  • Időtúllépés (krikett) (hu)
  • Időtúllépés (krikett) (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is foaf:primaryTopic of