dbo:abstract
|
- Egy időzóna a földfelszínnek az a területe, amelynek időmérő eszközei azonos időt mutatnak (ezt az időt „zónaidő”-nek is nevezik, szemben a „helyi idő”-vel, amit az adott hely földrajzi hosszúsága határoz meg). Elméletileg az egyes időzónákat hosszúsági körök határolják, a valóságban azonban technikai politikai okokból az országhatárokhoz igazítják őket. Régen az emberek a Nap deleléséhez viszonyított helyi időt használták, amely településről településre eltért. Az órák állandó állítása a közlekedés gyorsabbá és az órák pontosabbá válásával egyre nagyobb gondot jelentett. Mindegyik időzónát a koordinált világidőhöz (UTC) viszonyítják. A referenciahely a nulla meridián (0. hosszúsági kör), azaz a London közelében található Greenwichi délkör, ezért a koordinált világidőt korábban greenwichi középidőnek (GMT) nevezték. Az időzónákra vonatkozó megállapodást a Nemzetközi Meridián Konferencián hozták meg. A zónaidők a UTC-től általában egész órában térnek el, ritkábban az egészhez képest fél óra, két esetben pedig negyed óra eltérés van. A másodperc számértéke mindenütt azonos. Nagy kelet-nyugati kiterjedésű országokban (például Kína) előfordul, hogy egyetlen zónaidőt használnak; előfordulnak más különlegességek is. (hu)