| dbo:abstract
|
- Egyes nyelvekben, mint amilyenek a flektáló nyelvek és az agglutináló nyelvek, az igemód az ige egyik jellegzetes grammatikai kategóriája. Grammatikalizáltan fejezi ki a modalitást, azaz a beszélő szubjektív attitűdjét a saját mondatának tartalmát illetően, ami a cselekvés, a történés, az állapot, a lét értékelését jelenti valósként, bizonyosként, lehetségesként, megvalósíthatóként, kívántként, bizonytalanként, valószerűtlenként stb. Az ige által kifejezett cselekvés belső, objektív természetű, de a beszélőnek szubjektív attitűdje van iránta, amit kifejeznek az igemódok. Ezek ellentétes viszonyban vannak egymással. A főellentét a cselekvés egyrészt valósként, bizonyosként, másrészt lehetségesként, virtuálisként való értékelése. Az előbbi attitűdöt a kijelentő mód fejezi ki, az utóbbit pedig a többi igemód, melyek a lehetséges cselekvést egyszerűen lehetségesként, feltételesként, kívántként, feltételezettként vagy kértként tüntetik fel. Egyes nyelvek hagyományos grammatikáiban igemódoknak nevezik az igeneveket is. Ilyenek például a francia vagy a román nyelv grammatikái. A két kategória között vannak különbségek és hasonlóságok is. Az igemódok alakjai állítmányt képezhetnek, valamint rendszerint a személy és a szám kategóriákat is kifejezik, amelyekben általában egyeznek a mondat alanyával. Ez nem jellemző az igenevekre, bár vannak kivételek. Grammatikai szinonímia is létezhet nemcsak igemódok között, hanem igemód és igenév között. Az igemódokat jellegzetes morfémák fejezik ki, vagy csak szintetikus eszközökkel (azaz toldalékokkal), vagy analitikusokkal is, vagyis segédigéket, modális igéket vagy egyéb elemeket tartalmazó körülírások segítségével. Egyazon mód keretén belül egyes időalakok szintetikusok, mások analitikusok is lehetnek. A szintetizmus és az analitizmus egymáshoz viszonyított aránya nyelvtől függő lehet. Az igemódok morfémai ugyanakkor egyéb olyan grammatikai kategóriákat is kifejezhetnek, mint igenem, igeidő, igeszemlélet és igejelleg. Az igemódok száma rendszerint attól függ, hogy az illető nyelvben hány modalitást fejeznek ki grammatikalizáltan és egymástól legalább részben különböző alakokkal, de olykor az őket tanulmányozó nyelvész nézetétől is. Mindegyik igemódokat kifejező nyelvben van kijelentő vagy egy neki megfelelő mód, amely a tulajdonképpeni állítást fejezi ki, és több egyéb mód:
* kettő: feltételes mód és felszólító mód, pl. a magyar nyelvben; kötőmód és felszólító mód, pl. a latin nyelvben;
* három: kötőmód, feltételes mód és felszólító mód, pl. a legtöbb újlatin nyelvben;
* négy: kötőmód, feltételes mód, felszólító mód és feltételező mód, pl. a román nyelvben. Az, hogy egyes igemódokkal rendelkező nyelvekben megvan egy bizonyos mód, miközben másokban nincs meg, nem jelenti azt, hogy az utóbbiakban nincsenek betöltve annak a módnak a funkciói, hanem ezeket más mód(ok) vagy igenév/igenevek töltik be. Például a magyar nyelv grammatikái nem tartanak számon külön felszólító módot és kötőmódot, mivel az ige nem különbözik formailag attól függően, hogy felszólít vagy hogy olyan funkciókat lát el, amelyeket más nyelvekben a kötőmód. (hu)
- Egyes nyelvekben, mint amilyenek a flektáló nyelvek és az agglutináló nyelvek, az igemód az ige egyik jellegzetes grammatikai kategóriája. Grammatikalizáltan fejezi ki a modalitást, azaz a beszélő szubjektív attitűdjét a saját mondatának tartalmát illetően, ami a cselekvés, a történés, az állapot, a lét értékelését jelenti valósként, bizonyosként, lehetségesként, megvalósíthatóként, kívántként, bizonytalanként, valószerűtlenként stb. Az ige által kifejezett cselekvés belső, objektív természetű, de a beszélőnek szubjektív attitűdje van iránta, amit kifejeznek az igemódok. Ezek ellentétes viszonyban vannak egymással. A főellentét a cselekvés egyrészt valósként, bizonyosként, másrészt lehetségesként, virtuálisként való értékelése. Az előbbi attitűdöt a kijelentő mód fejezi ki, az utóbbit pedig a többi igemód, melyek a lehetséges cselekvést egyszerűen lehetségesként, feltételesként, kívántként, feltételezettként vagy kértként tüntetik fel. Egyes nyelvek hagyományos grammatikáiban igemódoknak nevezik az igeneveket is. Ilyenek például a francia vagy a román nyelv grammatikái. A két kategória között vannak különbségek és hasonlóságok is. Az igemódok alakjai állítmányt képezhetnek, valamint rendszerint a személy és a szám kategóriákat is kifejezik, amelyekben általában egyeznek a mondat alanyával. Ez nem jellemző az igenevekre, bár vannak kivételek. Grammatikai szinonímia is létezhet nemcsak igemódok között, hanem igemód és igenév között. Az igemódokat jellegzetes morfémák fejezik ki, vagy csak szintetikus eszközökkel (azaz toldalékokkal), vagy analitikusokkal is, vagyis segédigéket, modális igéket vagy egyéb elemeket tartalmazó körülírások segítségével. Egyazon mód keretén belül egyes időalakok szintetikusok, mások analitikusok is lehetnek. A szintetizmus és az analitizmus egymáshoz viszonyított aránya nyelvtől függő lehet. Az igemódok morfémai ugyanakkor egyéb olyan grammatikai kategóriákat is kifejezhetnek, mint igenem, igeidő, igeszemlélet és igejelleg. Az igemódok száma rendszerint attól függ, hogy az illető nyelvben hány modalitást fejeznek ki grammatikalizáltan és egymástól legalább részben különböző alakokkal, de olykor az őket tanulmányozó nyelvész nézetétől is. Mindegyik igemódokat kifejező nyelvben van kijelentő vagy egy neki megfelelő mód, amely a tulajdonképpeni állítást fejezi ki, és több egyéb mód:
* kettő: feltételes mód és felszólító mód, pl. a magyar nyelvben; kötőmód és felszólító mód, pl. a latin nyelvben;
* három: kötőmód, feltételes mód és felszólító mód, pl. a legtöbb újlatin nyelvben;
* négy: kötőmód, feltételes mód, felszólító mód és feltételező mód, pl. a román nyelvben. Az, hogy egyes igemódokkal rendelkező nyelvekben megvan egy bizonyos mód, miközben másokban nincs meg, nem jelenti azt, hogy az utóbbiakban nincsenek betöltve annak a módnak a funkciói, hanem ezeket más mód(ok) vagy igenév/igenevek töltik be. Például a magyar nyelv grammatikái nem tartanak számon külön felszólító módot és kötőmódot, mivel az ige nem különbözik formailag attól függően, hogy felszólít vagy hogy olyan funkciókat lát el, amelyeket más nyelvekben a kötőmód. (hu)
|
