Property |
Value |
dbo:abstract
|
- Az Ik ben verliefd (Sha-la-lie) (magyarul: Szerelmes vagyok (Sálálá)) egy popdal, mely Hollandiát képviselte a 2010-es Eurovíziós Dalfesztiválon. A dalt a holland adta elő holland nyelven. 1998 óta először nevezett holland nyelvű dallal az ország. Az énekesnő a 2010. február 7-én rendezett holland nemzeti döntőn nyerte el az indulás jogát. A dalt már korábban nyilvánosságra hozták, és a nemzeti válogatón az öt döntős mindegyike a versenydal saját feldolgozását énekelte. A zsűri és a közönség szavazása után holtverseny alakult ki, így végül a dalszerzőre hárult a feladat, hogy kiválassza a győztest. A dal a döntő után a holland slágerlista első helyéig jutott, és az első holland Eurovíziós dal lett, melynek ez sikerült. A dal szerzője, Pierre Kartner már korábban is részt vett a dalversenyen, az induló dalának írójaként. Az Eurovíziós Dalfesztiválon a dalt először a május 27-én tartott második elődöntőben adták elő, fellépési sorrendben kilencedikként, az ukrán Alyosha című dala után, és a román Paula Seling és című dala előtt. A szavazás során huszonkilenc ponttal a tizennegyedik helyen végzett, így nem jutott tovább a döntőbe. A következő holland induló a 3JS együttes Never Alone című dala volt a 2011-es Eurovíziós Dalfesztiválon. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
| |
dbo:wikiPageID
| |
dbo:wikiPageLength
|
- 3026 (xsd:nonNegativeInteger)
|
dbo:wikiPageRevisionID
| |
prop-hu:cím
|
- Ik ben verliefd (hu)
- Ik ben verliefd (hu)
|
prop-hu:dalszerző
| |
prop-hu:előadó
| |
prop-hu:elődöntő
| |
prop-hu:előző
| |
prop-hu:honlap
| |
prop-hu:kép
|
- Sieneke op het Eurovisiesongfestival 2010.jpg (hu)

prop-hu:képaláírás
|
- Sieneke Oslóban (hu)
- Sieneke Oslóban (hu)
|
prop-hu:következő
| |
prop-hu:nyelv
| |
prop-hu:ország
|
- Hollandia (hu)
- Hollandia (hu)
|
prop-hu:szövegíró
|
- Pierre Kartner (hu)
- Pierre Kartner (hu)
|
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
| |
prop-hu:év
| |
dct:subject
| |
rdfs:label
|
- Ik ben verliefd (Sha-la-lie) (hu)
- Ik ben verliefd (Sha-la-lie) (hu)
|
owl:sameAs
| |
prov:wasDerivedFrom
| |
foaf:isPrimaryTopicOf
| |
is prop-hu:előző
of | |
is foaf:primaryTopic
of | |