Property Value
dbo:abstract
  • Az Ikarus 293 az Ikarus egy különleges autóbusza, amelyik a „leghosszabb magyar autóbusz” címével dicsekedhetett: dupla csuklós kivitelű, azaz három tagból áll, így összesen 24 m hosszú. A 293-as a 200-as sorozat hagyományos városi csuklós buszainak plusz egy taggal megtoldott változatának felelt meg, amit 1988-ban készítettek, viszont ebből a típusból végül csak egyetlen darab készült, mivel a konstrukció ekkora méretekkel nem működött tökéletesen. A tesztüzem során a sofőrök panaszkodtak a jármű lassúságára, kilengéseire, nehéz gyorsulására és kanyarodására. Miután számos hazai és külföldi kiállítást megjárt, a buszt az Ikarus mátyásföldi telephelyére vitték. 1992-ben aztán megvásárolta egy teheráni cég, ennek érdekében átalakították a belső terét, kicserélték a motorját egy 280 LE-s MAN motorra és átfestették. Az új motor nagyobb helyigénye miatt a második utasajtó is előbbre került. Ezt követően a buszt „saját lábán”, vagyis saját kerekein Teheránba vezették, ahol 2009-ig szolgált. 2018 végén előkerült fényképek szerint az autóbusz még egyben van és a teheráni közlekedési cég garázsában áll. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 817011 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 3318 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23810290 (xsd:integer)
prop-hu:fordulókörÁtmérő
  • 24 (xsd:integer)
prop-hu:fék
  • négykörös légfékrendszer (hu)
  • négykörös légfékrendszer (hu)
prop-hu:gyártásban
  • 1988 (xsd:integer)
prop-hu:gyártó
prop-hu:hengerszám
  • 6 (xsd:integer)
prop-hu:hosszúság
  • 22680 (xsd:integer)
prop-hu:kormánymű
  • golyósoros hidraulikus szervókormány (hu)
  • golyósoros hidraulikus szervókormány (hu)
prop-hu:lassítófék
  • rugótárolós (hu)
  • rugótárolós (hu)
prop-hu:legyártva
  • 1 (xsd:integer)
prop-hu:magasság
  • 2980 (xsd:integer)
prop-hu:motor
  • Rába D 2156 MTU (hu)
  • Rába D 2156 MTU (hu)
prop-hu:működésiElv
  • hathengeres, turbófeltöltős soros fekvő dízelmotor (hu)
  • hathengeres, turbófeltöltős soros fekvő dízelmotor (hu)
prop-hu:név
  • Ikarus 293 (hu)
  • Ikarus 293 (hu)
prop-hu:névlegesFeszültség
  • 24 (xsd:integer)
prop-hu:padlómagasság
  • 920 (xsd:integer)
prop-hu:rugózásiRendszer
  • légrugó (hu)
  • légrugó (hu)
prop-hu:rögzítőfék
  • rugótárolós (hu)
  • rugótárolós (hu)
prop-hu:sebességváltó
  • hidromechanikus automata (hu)
  • hidromechanikus automata (hu)
prop-hu:szállíthatóSzemélyekSzáma
  • 229 (xsd:integer)
prop-hu:szélesség
  • 2500 (xsd:integer)
prop-hu:teljesítmény
  • 247 (xsd:integer)
prop-hu:teljesítményF/p
  • 2200 (xsd:integer)
prop-hu:tengelytávAB
  • 5400 (xsd:integer)
prop-hu:tengelytávBC
  • 6180 (xsd:integer)
prop-hu:tengelytávCD
  • 6200 (xsd:integer)
prop-hu:típus
  • dupla csuklós (hu)
  • dupla csuklós (hu)
prop-hu:tömeg
  • 17800 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdfs:label
  • Ikarus 293 (hu)
  • Ikarus 293 (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is foaf:primaryTopic of