Property Value
dbo:abstract
  • Az In Through the Out Door a Led Zeppelin nyolcadik, 1979. augusztus 15-én megjelent utolsó stúdióalbuma. A felvételek 1978. novemberében és decemberében, az ABBA stockholmi stúdiójában, a készültek. Az album elkészítését a zenekar pályafutásának legnehezebb periódusa előzte meg. Az 1977-es turnén bekövetkezett botrányok, majd Robert Plant énekes fiának az elvesztése miatt az együttes hosszú időre inaktívvá vált. A négy zenész között meglazult a korábbi harmónia, John Bonham és Jimmy Page egyre inkább alámerült drogfüggőségébe, míg Plant családi tragédiáit próbálta feldolgozni. Sok hallgató szerint az album azt a személyes zűrzavart tükrözi, amin a zenekar tagjai keresztülmentek a felvételek folyamán. A Led Zeppelinre jellemző módon ez az album is gyökeresen különbözött minden korábbi kiadványuktól. Készítésében a zenekar vezetője, korábbi fő dalszerzője Jimmy Page csak kis mértékben vett részt, ezért John Paul Jones lett a központi szereplője. A lemezt nagyrészt Jones elképzelései és billentyűs hangszerei uralják, megtartva a zenekar extravagáns, innovatív és kísérletező hozzáállását. Sokak szerint a lemez csak kis mértékben tartalmazza a zenekar védjegyszerű stíluselemeit, ezáltal a legtöbb rajongó a leggyengébb stúdióanyaguknak tartja. Megjelenésekor nagyrészt pozitív kritikákban részesült a szaklapok részéről, későbbi megítélése viszont már vegyes, bár többnyire negatív szokott lenni. Az albumon nem csak a zene lett egyedülálló, hanem a csomagolása is. Egy barna csomagolópapír alatt hat különféle borító rejtőzött, mindenféle szöveg, zenekarnév és címek nélkül. A lemez kiadásakor a zenei sajtó és a fiatalabb zenehallgatók nagy része egyaránt idejétmúlt „dinoszaurusz zenekarként” tekintett az együttesre, ennek ellenére népszerűségük továbbra is töretlen maradt. Az In Through the Out Door az Atlanti-óceán mindkét partján az 1. helyet érte el, és az 1979-es év azon kevés lemeze közé tartozott, amelyek a gazdasági recesszió kellős közepén is millió számra fogytak. Megjelenése óta hatszoros platinalemez az Amerikai Egyesült Államokban. Ez volt a Led Zeppelin utolsó albuma, ami John Bonham halála előtt jelent meg. (hu)

dbo:artist
dbo:genre
dbo:previousWork
dbo:producer
dbo:recordLabel
dbo:subsequentWork
dbo:title
  • (hu)
  • In Through the Out Door (hu)
  • (hu)
  • In Through the Out Door (hu)
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 122377 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 63038 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23543440 (xsd:integer)
prop-hu:borító
  • Led Zeppelin – In Through the Out Door .jpg (hu)

prop-hu:collapsed
  • yes (hu)
  • yes (hu)
prop-hu:cím
  • In Through the Out Door (hu)
  • In Through the Out Door (hu)
prop-hu:előadó
prop-hu:előző
  • (hu)
  • The Song Remains the Same (hu)
  • (hu)
  • The Song Remains the Same (hu)
prop-hu:felvételek
prop-hu:first
  • Chris (hu)
  • Dave (hu)
  • Chris (hu)
  • Dave (hu)
prop-hu:headline
  • A 2015-ös deluxe edition újrakiadás számlistája (hu)

prop-hu:hossz
  • 42 (xsd:integer)
prop-hu:isbn
  • 1 (xsd:integer)
  • 978 (xsd:integer)
prop-hu:jelenlegi
  • (hu)
  • In Through the Out Door (hu)
  • (hu)
  • In Through the Out Door (hu)
prop-hu:kiadó
prop-hu:kislemez
prop-hu:kislemez1dátum
  • --12-07
prop-hu:következő
  • (hu)
  • Coda (hu)
  • (hu)
  • Coda (hu)
prop-hu:last
  • Lewis (hu)
  • Welch (hu)
  • Lewis (hu)
  • Welch (hu)
prop-hu:length
  • 196.0
  • 333.0
  • 255.0
  • 351.0
  • 368.0
  • 413.0
  • 648.0
prop-hu:location
  • London (hu)
  • London (hu)
prop-hu:megjelent
  • 1979 (xsd:integer)
prop-hu:note
  • "All My Love") (hu)
  • "Carouselambra") (hu)
  • "I'm Gonna Crawl") (hu)
  • "South Bound Saurez") (hu)
  • nyers mix verzió (hu)
  • "All My Love") (hu)
  • "Carouselambra") (hu)
  • "I'm Gonna Crawl") (hu)
  • "South Bound Saurez") (hu)
  • nyers mix verzió (hu)
prop-hu:producer
prop-hu:publisher
  • Omnibus Press (hu)
  • Orion Books (hu)
  • Omnibus Press (hu)
  • Orion Books (hu)
prop-hu:ref
  • harv (hu)
  • harv (hu)
prop-hu:stílus
prop-hu:title
  • Led Zeppelin (hu)
  • Hot Dog (hu)
  • Led Zeppelin : A Celebration (hu)
  • Fool in the Rain (hu)
  • The Hook (hu)
  • Blot (hu)
  • In the Evening (hu)
  • Southbound Piano (hu)
  • The Epic (hu)
  • Led Zeppelin (hu)
  • Hot Dog (hu)
  • Led Zeppelin : A Celebration (hu)
  • Fool in the Rain (hu)
  • The Hook (hu)
  • Blot (hu)
  • In the Evening (hu)
  • Southbound Piano (hu)
  • The Epic (hu)
prop-hu:totalLength
  • 2574.0
prop-hu:típus
prop-hu:url
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:writer
  • (hu)
  • Jones (hu)
  • Plant (hu)
  • Page (hu)
  • (hu)
  • Jones (hu)
  • Plant (hu)
  • Page (hu)
prop-hu:year
  • 1990 (xsd:integer)
  • 1994 (xsd:integer)
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • In Through the Out Door (hu)
  • In Through the Out Door (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:previousWork of
is dbo:subsequentWork of
is prop-hu:albumon of
is foaf:primaryTopic of