Property Value
dbo:abstract
  • Az Inflagranti magyar könnyűzenei együttes. A csapat neve az in flagranti latin jogi kifejezésből származik, ami tettenérést jelentett, manapság inkább szexuális töltetet kapott a kifejezés. Az együttes tagja ezzel a névválasztással inkább azt akarták kifejezni, hogy egy pillanatot megfogni az időben, csak a zene és a művészet segítségével lehet. Az együttes 1997-ben duóként alakult. Karló a Zeneakadémia faliújságjára egy hirdetést függesztett ki: „Zenei produkcióhoz kreatív zenésztársat keresek”-így szólt a felhívás. Az abban az évben kürt szakon diplomázó Fenyvesi Attilának (Athos) rögtön felkeltette a figyelmét a hirdetés, és felhívta a megadott telefonszámot. Miután összeismerkedtek és megmutatták egymásnak saját dalaikat, Inflagranti néven kezdtek el együtt dolgozni. Karlót még előző együttesének, a Mondd te Carlo-nak lemezszerződése a BMG-hez kötötte és ez bizonyos mértékben meghatározta az első kislemez stílusát. A BMG-vel kötött féléves előszerződés lejárta után, 2000 februárjában szerződést írtak alá az EMI Hanglemezkiadó Kft.-vel, és néhány hónappal később megjelent első albumuk, Bármit megtennék címmel. A lemez címadó dala, a Bármit megtennék egészen a Mahasz összesített rádiós listájának második helyéig kúszott a következő kislemez a Te meg én ami a Joy együttes Valerie c. számának feldolgozása hetekig első volt ugyanitt. A szintén sikeres első album egyik meghatározó felvétele lett az Epigramma c. dal ami a megjelenést követő évben Jakab Líra díjat kapott. 2001-ben a „Bármit megtennék“ albumért Arany Zsiráf jelölést kaptak. Ebben az évben az új előadó kategóriában Yonderboi nyert. Csak 2001-ben 261 fellépésnek tett eleget a formáció és több sikeres zenei és szórakoztató műsor állandó szereplőjévé vált. 2003-ban az együttes négytagúvá bővült Fehér Attila (zenei producer-gitáros, a Micsoda nő ez a férfi c. dal és több ismert sláger szerzője), Idrányi Barna csatlakozásával, majd kiadták az együttes harmadik albumát Szeress úgy címmel. Az album címadó dala egy hónapig vezette a Danubius rádió 40-király slágerlistáját a hallgatók szavazatai alapján. Ugyanebben az évben a Dalnokok Ligája című zenés szórakoztató műsorban és versenyen elnyerték a legjobb hangszerelés díját a United zenekar Hófehér Jaguár c. dalának feldolgozásáért. (Hangszerelte: Ember Péter; vokál arrangements és ének: Fenyvesi Attila) Boldog vagyok c. felvételükhöz készült videóklip igazi kuriózum a magyar klippalettán mivel teljes egészében 3D eljárással készült videó, amelyben a motion capture technikát is alkalmazták! Komoly zenei szaklapok is elismerően nyilatkoztak róla. Készítette: Tóth Gergő és Koós Gergő. 2004-től a zenekar csak élő fellépéseket vállal ezzel lezárva egy hosszú klubzenei életben betöltött időszakot. 2005 elején, az egyik alapító tag, Karlovits Zsolt-Karlo kilépett a csapatból. Ebben az évben a Változtam album megjelenésével egyidőben lép a zenekarba Szász Ferenc-gitár, (Pribojszki Mátyás Band, Zsola és a vad orchideák, Road Kill Cafe) és Herr Attila (Besh o drom). A lemez tartalmilag és formailag is közelebb áll már a rock stílushoz mint az addig képviselt mainstream pop irányzathoz és az addigi legérettebb és legigényesebb produktumát jelenti az Inflagrantinak. Fellépnek több nagyszabású koncerten, többek között a Saragossa band előzenekaraként is több mint 10.000 fős tömeg előtt vagy a Balatonboglári borfesztiválon, szintén több ezres nézőközönség előtt. Az Inflagranti összes felvétele Attila saját stúdiójában az aArt-x-ben készült, néhány kivétellel összes dalának zenéjét és szövegét Fenyvesi Attila (Athos) jegyzi aki producerként és zeneszerzőként több külsős produkcióban is dolgozott, többek között Havasi Balázs-Nappalok és éjszakák c. lemezének is a zenei producere volt. 2014 júliusában több hosszabb-rövidebb külföldi koncertút után megjelent a zenekar Lennék valakié c. kislemeze, ezzel egy a korábbi hangzástól eltérő stílussal tért vissza a magyarországi pop/rock színtérre. (hu)

dbo:recordLabel
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 557612 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 5009 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 21738274 (xsd:integer)
prop-hu:aktívÉvek
  • 1997 (xsd:integer)
prop-hu:együttesNeve
  • Inflagranti (hu)
  • Inflagranti (hu)
prop-hu:honlap
  • www.inflagranti.hu (hu)
  • www.inflagranti.hu (hu)
prop-hu:kiadó
  • EMI, Szerzői (hu)
  • EMI, Szerzői (hu)
prop-hu:korábbiTagok
  • dbpedia-hu:Herr_Attila
  • Szász Ferenc (hu)
  • Idrányi Barna (hu)
  • Fehér Attila (hu)
  • Karló (hu)
  • Szőke Csaba (hu)
prop-hu:műfaj
  • pop-rock (hu)
  • pop-rock (hu)
prop-hu:tagok
  • Maka Zsolt-basszusgitár (hu)
  • Tóth Máté-dob (hu)
  • Fenyvesi Attila-ének, dal és szövegíró, zenei producer (hu)
  • Vitmájer István-gitár (hu)

prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Inflagranti (hu)
  • Inflagranti (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is foaf:primaryTopic of