Property Value
dbo:abstract
  • Magyarországon Pápai Himnuszként a „Hol Szent Péter” kezdetű éneket ismerjük, és énekeljük is a templomokban jelesebb ünnepeinken. Az angol Wiseman bíboros (westminsteri érsek) „In aeterna urbe Roma” („Róma örök városában”) című versét a XIX. században Gyurits Antal fordította le, majd Feley Antal zenésítette meg 1858-ban. A Vatikán hivatalos himnusza azonban nem ez. A XIX. században az itáliai osztrák haderő Rómában állomásozó Kinsky-ezredének tábornoka Viktor Hallmayr 1857-ben komponált IX. Piusz pápa tiszteletére egy indulót, amely a pápának nagyon megtetszett, és saját himnuszaként fogadta el, így ez volt a hivatalos majdnem száz évig. A nagy népszerűségnek örvendő pápa tiszteletére, aranymiséje alkalmával 1869-ben komponált a mélyen hívő Charles Gounod zeneszerző egy újabb Pápai Indulót. A mű azonban csak az 1950-es szentév alkalmával vált hivatalossá, XII. Piusz pápa rendeletére. Az új Pápai Himnuszt első alkalommal 1949 Karácsonyán mutatták be. Hivatalos olasz szövegét a Szt. Péter bazilika egykori orgonistája, Mons. Antonio Allegra írta: „Roma immortale di Martiri e di Santi” (Örök Róma, szentek és vértanúk városa). Szövege olaszul:Roma immortale di Martiri e di Santi,Roma immortale accogli i nostri canti:Gloria nei cieli a Dio nostro Signore,Pace ai Fedeli, di Cristo nell'amore.A Te veniamo, Angelico Pastore,In Te vediamo il mite Redentore,Erede Santo di vera e santa Fede;Conforto e vanto a chi combatte e crede,Non prevarranno la forza ed il terrore,Ma regneranno la Veritá, l'Amore. Magyar fordítása (nem műfordítás):Örök Róma, szentek és vértanúk városa,Örök Róma, fogadd énekeink:Dicsőség a mennyben Istennek, Urunknak;Béke a szeretetben Krisztus híveinek.Hozzád jövünk, angyali pásztor,Benned látjuk a szelíd Megváltót.Szent örököse szent és igaz hitnek,Vigasz és büszkeség annak, aki küzd és hisz.Erőszak és félelem nem vesz erőt rajtad;Hanem az igazság és a szeretet fog uralkodni. (hu)

dbo:wikiPageID
  • 111455 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 4039 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 21560112 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdfs:label
  • Inno e Marcia Pontificale (hu)
  • Inno e Marcia Pontificale (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:anthem of
is dbo:wikiPageRedirects of
is prop-hu:himnusz of
is foaf:primaryTopic of