Property Value
dbo:abstract
  • Az irodalmi Nobel-díj eszmei és anyagi értelemben egyaránt a legértékesebb irodalmi díj. Alfred Nobel végrendelete értelmében évről évre annak a bármely országból származó szerzőnek adják át, „aki az irodalomhoz a legkiválóbb idealisztikus beállítottságú alkotással járult hozzá”. (Az „alkotás” ez esetben általánosságban utal egy szerző életművére mint egészre, nem valamely konkrét munkájára, bár a díjak indoklásakor néha konkrét művekre hivatkoznak.) A díjat Nobel akarata szerint a Svéd Akadémia ítéli oda. 1901-ben, a díj alapításakor értéke 40 000 dollár volt. Az évek során az összeg többször változott, 2009-ben 10 millió svéd koronát tett ki. 1946-ban a svéd parlament megszavazta a Nobel Alapítvány által kiosztott díjak, köztük az irodalmi Nobel-díj adómentességét. A Svéd Akadémiát kezdettől fogva számos kritika érte a döntései miatt. A részben arra vonatkoztak, hogy egyes kiemelkedő szerzők soha nem kapták meg az irodalmi Nobel-díjat (vagy akár a jelölést), míg a díjra kevésbé érdemes társaik átvehették azt. A kritikusok több kitüntetés mögött politikai megfontolásokat és érdekeket feltételeznek. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 2848 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 31164 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23550185 (xsd:integer)
prop-hu:alapításÉve
  • 1895 (xsd:integer)
prop-hu:ann
  • 2004 (xsd:integer)
prop-hu:aut
  • Kjell Espmark (hu)
  • Kjell Espmark (hu)
prop-hu:díjazott
  • az irodalom kiemelkedő művelői (hu)
  • az irodalom kiemelkedő művelői (hu)
prop-hu:elsőDíjátadás
  • 1901 (xsd:integer)
prop-hu:honlap
  • www.nobelprize.org/prizes/literature (hu)

prop-hu:isbn
  • 9630774623 (xsd:decimal)
prop-hu:kép
  • Le diplôme de François Mauriac.JPG (hu)

prop-hu:képaláírás
  • François Mauriac irodalmi Nobel-díjának oklevele (hu)

prop-hu:legutóbbiDíjátadás
  • 2019 (xsd:integer)
prop-hu:loc
  • Budapest (hu)
  • Budapest (hu)
prop-hu:magyarNév
  • Irodalmi Nobel-díj (hu)
  • Irodalmi Nobel-díj (hu)
prop-hu:ország
  • Svédország (hu)
  • Svédország (hu)
prop-hu:red
  • Európa (hu)
  • Európa (hu)
prop-hu:szervezetNeve
prop-hu:székhely
  • Oslo (hu)
  • Oslo (hu)
prop-hu:tit
  • Az irodalmi Nobel-díj. Száz év története (hu)

prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:wikicommons
  • Nobel Prize (hu)
  • Nobel Prize (hu)
dct:subject
rdfs:label
  • Irodalmi Nobel-díj (hu)
  • Irodalmi Nobel-díj (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:wikiPageRedirects of
is prop-hu:díj of
is prop-hu:díjak of
is prop-hu:kitüntetései of
is prop-hu:megjegyzés of
is foaf:primaryTopic of