| dbo:abstract
|
- Az iskolai szociális munka magyarországi megjelenésének kezdő lépései az első világháború utáni időre tehetők. Hazánkban az iskolai szociális munka hőskorát az 1930-as évek második felétől az iskolanővérek (Bányai Emőke zöldkeresztes nővérekként említette meg őket) tevékenysége jelentette. Munkájuk nagyon hasonlított a mai szociális munkáséhoz: (egyéni esetkezelés, családokkal végzett munka a terepen és az iskolában egyaránt) eredendően pedagógus képzettséggel rendelkeztek, szervezetileg a tantestülethez tartoztak, feladataik is szorosan az iskola igényeihez kötődtek. Iskolai teljesítményromlás, iskolából való lemorzsolódás megelőzése érdekében végeztek családgondozást főként a budapesti nyomornegyedek lakói körében. A második világháborút követően azonban már a politikai elit azt hangoztatta, hogy a gyermekvédelem mindenekelőtt pedagógia, mivel a gyermek érdekét a nevelési érdek fejezi ki. Az első fontosabb változás az iskolai gyermekvédelem tekintetében 1964-ben történt, amikor Budapesten az óvodákban és iskolákban a pedagógusok közül gyermekvédelmi felelősöket bíztak meg. Ezzel együtt hosszú, kényszerű szünet után az 1967-ben létrehozott nevelési tanácsadókban dolgozó családgondozók munkájában jelennek meg az iskolai szociális munkásra emlékeztető elemek. 1975-ben a gyermekvédelmi felelősök szakmai támogatása céljából bevezették a gyermekvédelmi szakfelügyeleti rendszert, amely 1985-ig működött, bár 1991-ig néhány tanács művelődésügyi osztályán megmaradt ez a státusz. A nyolcvanas évek derekán létrejövő családsegítő központok az egyre elkötelezettebb szociális munkás identitással bíró alkalmazottai sokszor rendszeres kapcsolatot alakítottak ki a helyi iskolákkal, óvodákkal, és sokféle szociális szolgáltatást igyekeztek nyújtani az ott elért gyerekeknek, szülőknek és pedagógusoknak. Mint egyfajta korabeli ifjúságsegítést, meg kell említenünk a 70-es, 80-as években működő klubnapközi rendszert, amelynek voltak olyan tartalmi elemei, amit ma iskolai szociális munkának neveznénk. A nyolcvanas évek végén bekövetkezett társadalmi-gazdasági változások, és az ezt kísérő jelentős problémákat okozó munkanélküliség, a társadalom bizonyos rétegeinek deklasszálódása, illetve drámai elszegényedése, a társadalmi normák és értékrend változása, valamint ezekkel összefüggésben a deviáns viselkedésformák látványos megjelenése, illetve növekedése, az iskolákat is súlyos kihívások elé állították. Nyilvánvalóvá vált, hogy a nagy számban és hirtelen jelentkező problémák az iskolákat már az alapfeladatuk ellátásában kezdték akadályozni. Látható volt, hogy ezek a nehézségek hagyományosan, pedagógiai eszközökkel már nem kezelhetők. A negyed évszázada létrehozott gyermekvédelmi felelős funkció – amit ekkor kizárólag pedagógusok töltötték be, heti egy óra kedvezmény és csekély pótlék fejében (lásd 1993. évi LXXIX. törvény 1. számú melléklet) – nem tudott megbirkózni ezzel a feladattal (sem idejük, sem pedig szakértelmük nem volt a legnehezebb esetekkel való érdemi foglalkozáshoz). Az iskolákban megfogalmazódott az igény olyan szakemberek munkájára, akik a gyerekeknek, a szülőknek, illetve az iskolai személyzetének nyújtanak személyes szociális szolgáltatásokat. (hu)
- Az iskolai szociális munka magyarországi megjelenésének kezdő lépései az első világháború utáni időre tehetők. Hazánkban az iskolai szociális munka hőskorát az 1930-as évek második felétől az iskolanővérek (Bányai Emőke zöldkeresztes nővérekként említette meg őket) tevékenysége jelentette. Munkájuk nagyon hasonlított a mai szociális munkáséhoz: (egyéni esetkezelés, családokkal végzett munka a terepen és az iskolában egyaránt) eredendően pedagógus képzettséggel rendelkeztek, szervezetileg a tantestülethez tartoztak, feladataik is szorosan az iskola igényeihez kötődtek. Iskolai teljesítményromlás, iskolából való lemorzsolódás megelőzése érdekében végeztek családgondozást főként a budapesti nyomornegyedek lakói körében. A második világháborút követően azonban már a politikai elit azt hangoztatta, hogy a gyermekvédelem mindenekelőtt pedagógia, mivel a gyermek érdekét a nevelési érdek fejezi ki. Az első fontosabb változás az iskolai gyermekvédelem tekintetében 1964-ben történt, amikor Budapesten az óvodákban és iskolákban a pedagógusok közül gyermekvédelmi felelősöket bíztak meg. Ezzel együtt hosszú, kényszerű szünet után az 1967-ben létrehozott nevelési tanácsadókban dolgozó családgondozók munkájában jelennek meg az iskolai szociális munkásra emlékeztető elemek. 1975-ben a gyermekvédelmi felelősök szakmai támogatása céljából bevezették a gyermekvédelmi szakfelügyeleti rendszert, amely 1985-ig működött, bár 1991-ig néhány tanács művelődésügyi osztályán megmaradt ez a státusz. A nyolcvanas évek derekán létrejövő családsegítő központok az egyre elkötelezettebb szociális munkás identitással bíró alkalmazottai sokszor rendszeres kapcsolatot alakítottak ki a helyi iskolákkal, óvodákkal, és sokféle szociális szolgáltatást igyekeztek nyújtani az ott elért gyerekeknek, szülőknek és pedagógusoknak. Mint egyfajta korabeli ifjúságsegítést, meg kell említenünk a 70-es, 80-as években működő klubnapközi rendszert, amelynek voltak olyan tartalmi elemei, amit ma iskolai szociális munkának neveznénk. A nyolcvanas évek végén bekövetkezett társadalmi-gazdasági változások, és az ezt kísérő jelentős problémákat okozó munkanélküliség, a társadalom bizonyos rétegeinek deklasszálódása, illetve drámai elszegényedése, a társadalmi normák és értékrend változása, valamint ezekkel összefüggésben a deviáns viselkedésformák látványos megjelenése, illetve növekedése, az iskolákat is súlyos kihívások elé állították. Nyilvánvalóvá vált, hogy a nagy számban és hirtelen jelentkező problémák az iskolákat már az alapfeladatuk ellátásában kezdték akadályozni. Látható volt, hogy ezek a nehézségek hagyományosan, pedagógiai eszközökkel már nem kezelhetők. A negyed évszázada létrehozott gyermekvédelmi felelős funkció – amit ekkor kizárólag pedagógusok töltötték be, heti egy óra kedvezmény és csekély pótlék fejében (lásd 1993. évi LXXIX. törvény 1. számú melléklet) – nem tudott megbirkózni ezzel a feladattal (sem idejük, sem pedig szakértelmük nem volt a legnehezebb esetekkel való érdemi foglalkozáshoz). Az iskolákban megfogalmazódott az igény olyan szakemberek munkájára, akik a gyerekeknek, a szülőknek, illetve az iskolai személyzetének nyújtanak személyes szociális szolgáltatásokat. (hu)
|
