Property Value
dbo:abstract
  • Az Isle of Man TT, teljes nevén Isle of Man Tourist Trophy a legnagyobb hagyománnyal bíró motorverseny, melyet már 1907 óta megrendeznek. 1949-től 1977-ig a MotoGP versenynaptárának részét képezte. A verseny a MotoGP holland nagydíja mellett a legnagyobb presztízzsel bír a versenyzők körében. Eddig kétféle versenypályán zajlott, a rövidebb, 35 kilométeres 1910-ig látta vendégül a versenyzőket, a hosszabb, 60 kilométeres -on pedig 1911 óta rendezik meg a versenyeket. A hosszabb pályán a körrekord nevéhez fűződik, ő valamivel több mint 17 perc alatt teljesítette a kört a 2014-es versenyen. A legtöbbször az északír diadalmaskodott, aki 1977-től 2000-ben bekövetkezett haláláig összesen 26-szor nyerte meg a versenyt. Az időmérő edzéseken minden géposztály versenyzőinek öt nap áll rendelkezésre minél jobb időt futni. Naponta egy kört futhatnak. A versenyt az utolsó edzéssel egy napon tartják, amely kategóriától függően 3 és 6 kör között változik. 6 kört csupán a Superbike-ban indulóknak kell teljesíteniük. Az első Man TT-t 1907-ben rendezték, a neve pedig Tourist Trophy volt. A St. John'son a versenytáv 10 kör, tehát mintegy 350 kilométer volt. Az első győztes az egyhengeresek kategóriájában, valamint összetettben is lett. A kéthengeresek küzdelmét nyerte. Mindketten több mint 4 óra alatt teljesítettek a távot. 2007-ben a verseny elérkezett a 100 éves jubileumhoz. Az az évi verseny ezért a 100 évvel azelőtti verseny jegyében telt. A rendezvény kezdetekor 100, a század elejéről származó motor vonult fel, a százéves jubileumot szimbolizálva. A centenárium alkalmából a korábbi északír világbajnok, megtett pár kört az eredeti, 1910-ig használt pályán. Külön versenyt rendeztek az abból, valamint a nem sokkal későbbi időkből fennmaradt motoroknak, így például a nézők láthatták Rem Fowler 1907-es vagy Guy Martin 1938-as motorját is. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 492991 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 13137 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23821328 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdfs:label
  • Isle of Man TT (hu)
  • Isle of Man TT (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:wikiPageRedirects of
is foaf:primaryTopic of