| dbo:abstract
|
- Az istenember (görög: Θεάνθρωπος Theanthropos; latin: Deus homo) az európai kultúrában elsősorban a keresztény teológia egyik fogalma. Jézus Krisztus nagymértékben félrevezető elnevezése, amely azt sejteti mintha a megtestesülésben valamiféle keveréklény vagy egy külsődlegesen összetett lény – félig ember, félig isten – jött volna létre. Hasonlóan félrevezető az "Isten emberré válása" kifejezés, mintha Isten átváltozott volna emberré. A keresztény hit számára a khalkédóni zsinat krisztológiai kijelentése a mértékadó, mely szerint Jézus Krisztusban istenség és emberség "keveredés nélkül, változás nélkül, elszakíthatatlanul és megosztás nélkül" egyesül. A (wd) Krisztus két természetének, az isteni és az emberi természetnek belső közössége olyan módon, hogy a két természet kölcsönösen közli egymással tulajdonságait. A nesztorianizmus idejében jele volt az igazhitűségnek. Ugyanis a communicatio idiomatum-t csak az használhatja, aki vallja, hogy Jézusban az isteni és az emberi természet egy személyben egyesültek. Ezen nézetet a reformáció korában, midőn az úrvacsora tan felett katolikusok és protestánsok, még inkább a lutheránusok és a helvét reformátorok között heves harcok folytak, felhasználták s továbbfejlesztették a lutheránus teológusok, főként Brenz délnémet teológus, azon érvvel támogatván a lutheri úrvacsorai tant, hogy mivel Krisztusban az isteni természet sajátságai - tehát a mindenütt jelenvalóság is - közöltetett az emberi természettel, ennélfogva ez is mindenütt jelenvaló és bár a kenyér és bor az úrvacsorában megmarad kenyérnek és bornak, de azért azzal, vagy abban Krisztus teste és vére adatik. (hu)
- Az istenember (görög: Θεάνθρωπος Theanthropos; latin: Deus homo) az európai kultúrában elsősorban a keresztény teológia egyik fogalma. Jézus Krisztus nagymértékben félrevezető elnevezése, amely azt sejteti mintha a megtestesülésben valamiféle keveréklény vagy egy külsődlegesen összetett lény – félig ember, félig isten – jött volna létre. Hasonlóan félrevezető az "Isten emberré válása" kifejezés, mintha Isten átváltozott volna emberré. A keresztény hit számára a khalkédóni zsinat krisztológiai kijelentése a mértékadó, mely szerint Jézus Krisztusban istenség és emberség "keveredés nélkül, változás nélkül, elszakíthatatlanul és megosztás nélkül" egyesül. A (wd) Krisztus két természetének, az isteni és az emberi természetnek belső közössége olyan módon, hogy a két természet kölcsönösen közli egymással tulajdonságait. A nesztorianizmus idejében jele volt az igazhitűségnek. Ugyanis a communicatio idiomatum-t csak az használhatja, aki vallja, hogy Jézusban az isteni és az emberi természet egy személyben egyesültek. Ezen nézetet a reformáció korában, midőn az úrvacsora tan felett katolikusok és protestánsok, még inkább a lutheránusok és a helvét reformátorok között heves harcok folytak, felhasználták s továbbfejlesztették a lutheránus teológusok, főként Brenz délnémet teológus, azon érvvel támogatván a lutheri úrvacsorai tant, hogy mivel Krisztusban az isteni természet sajátságai - tehát a mindenütt jelenvalóság is - közöltetett az emberi természettel, ennélfogva ez is mindenütt jelenvaló és bár a kenyér és bor az úrvacsorában megmarad kenyérnek és bornak, de azért azzal, vagy abban Krisztus teste és vére adatik. (hu)
|
