Property Value
dbo:abstract
  • Az Iszlám Állam (arabul: الدولة الإسلامية ad-Dawlah al-ʾIslāmiyyah), más néven Iraki és Levantei Iszlám Állam vagy Iraki és Szíriai Iszlám Állam (angol rövidítéssel ISIL vagy ISIS) egy szunnita dzsihádista szervezet, mely a világ egyik legismertebb terrorszervezete volt. 2014 óta egy transznacionális szunnita lázadó csoportként működött, amely elsősorban Irak nyugati részén és Szíria keleti részén tevékenykedett. Arab nevének rövidítése után a nemzetközi sajtóban a Daesh (ejtsd kb. /dá-is/) név is elterjedt. A szervezet önmagát kalifátusnak kikiáltva a világ minden muszlimja fölött vallási fennhatóságot követelt, és a világ muszlimok által lakott régióinak jelentős részét közvetlen politikai fennhatósága alatt kívánta egyesíteni a Levante térségből kiindulva (ez magában foglalja Jordániát, Izraelt, Palesztinát, Libanont, Ciprust és Törökország déli részét, beleértve Hatay tartományt). A csoportot hivatalosan terroristaszervezetnek minősítette az ENSZ Biztonsági Tanácsa, az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, Ausztrália, Kanada, Indonézia és Szaúd-Arábia, emellett a nyugati és más médiumokban is széles körben terrorista szervezetként említik. Az ISIL az iszlám vallásnak, az iszlám erkölcsi és vallási vezérelveinek radikális, szélsőséges értelmezéséről, és a saría törvényeinek radikális és önkényes alkalmazásáról ismert, ezekre hivatkozva brutális erőszakot alkalmaz, különösen az iszlám vallás síita irányzatának és a keresztény hit követői ellen. Irakban legalább 4000 harcost tudhat soraiban, akik kormányzati és katonai célpontok támadása mellett civilek ezreinek életét oltották ki. 2014-ig közeli szálak fűzték az iszlamista Al-Káidához, de februárban az Al-Káida egy nyolc hónapos hatalmi harc után minden kapcsolatot megszakított a csoporttal, jelentések szerint annak brutalitása és „notórius engedetlensége” miatt. Az Iszlám Állam ellen indított nemzetközi összefogással megvalósult háború 2017. december hetedikén Szíriában, két nappal később pedig Irakban véget ért. 2019. március 23-án az amerikai támogatású kurd-arab fegyveres koalíció, a (SDF Syrian Democratic Forces) teljes katonai győzelmet hirdetett ki az Iszlám Állam felett. 2019. október végén Donald Trump bejelentette, hogy az ISIS vezetője, "emírje", Abu Bakr al-Bagdadi (Ibrahim Awwad Ibrahim Ali Muhammad al-Badri al-Samarrai) halott. A szakértők azonban a hadműveletek végét követően arra számítanak, hogy maga a terrorszervezet titokban tovább működik majd, amelynek tagjai, követői további terrorcselekmények elkövetését hajthatják végre a világ több pontján. (hu)

dbo:governmentType
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 1113079 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 29838 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23812008 (xsd:integer)
prop-hu:bal
  • Ország (hu)
  • Ország (hu)
prop-hu:cím
  • A külföldi katonák száma országonként lebontva (hu)

prop-hu:címHáttér
  • #FFD16D (hu)
  • #FFD16D (hu)
prop-hu:eltérésUtcTől
  • +3 (hu)
  • +3 (hu)
prop-hu:főváros
  • Jelenleg nincs (hu)
  • Jelenleg nincs (hu)
prop-hu:helyzet
  • middle (hu)
  • middle (hu)
prop-hu:himnusz
  • أمتي قد لاح فجر (hu)
  • أمتي قد لاح فجر (hu)
prop-hu:hivatalosNyelv
prop-hu:hosszúságiFok
  • 39 (xsd:integer)
prop-hu:hosszúságiÍvperc
  • 1 (xsd:integer)
prop-hu:jobb
  • (hu)
  • (hu)
prop-hu:megszűnt
  • 2019 (xsd:integer)
prop-hu:sajátNév
  • ad-Dawlah al-ʾIslāmiyyah (hu)
  • الدولة الإسلامية (hu)
  • ad-Dawlah al-ʾIslāmiyyah (hu)
  • الدولة الإسلامية (hu)
prop-hu:szélességiFok
  • 35 (xsd:integer)
prop-hu:szélességiÍvperc
  • 57 (xsd:integer)
prop-hu:szövegSzín
  • #444 (hu)
  • #444 (hu)
prop-hu:teljesNév
  • Iszlám Állam (hu)
  • Iszlám Állam (hu)
prop-hu:táblaszélesség
  • 250 (xsd:integer)
prop-hu:vezetőCím
  • katonai vezető (hu)
  • kalifa (hu)
  • katonai vezető (hu)
  • kalifa (hu)
prop-hu:vezetőNév
  • Abu Omar al-Shishani (hu)
  • Abu Szulejmán al-Nasszer (hu)
  • Ibrahim kalifa (hu)
  • Abu Omar al-Shishani (hu)
  • Abu Szulejmán al-Nasszer (hu)
  • Ibrahim kalifa (hu)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:zászló
  • Flag of the Islamic State in Iraq and the Levant.svgborder (hu)

prop-hu:államforma
  • monarchia (hu)
  • monarchia (hu)
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Iszlám Állam (hu)
  • Iszlám Állam (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:state of
is dbo:wikiPageRedirects of
is prop-hu:elkövetők of
is prop-hu:gyanúsítottak of
is prop-hu:védekező of
is foaf:primaryTopic of