Property Value
dbo:abstract
  • Isztambulban számos tömegközlekedési eszköz áll a város több mint 14 millió lakosának rendelkezésére. A hagyományos értelemben vett tömegközlekedés 1871-ben indult meg az első lóvasút üzembe állításával, bár 1851-ben már közlekedtek gőzhajók az európai és ázsiai oldal között, ami tekinthető egyfajta tömegközlekedési módnak. 1874-ben elindult a Tünel nevű siklóvasút, 1914-ben pedig már elektromos villamosok közlekedtek a város európai oldalán. Isztambul modern tömegközlekedésének meghatározó eleme a folyamatos fejlesztés alatt álló, 2020-ban hat működő vonallal rendelkező metró, melynek hosszát 2019 után 1000 kilométerre tervezi kiterjeszteni a városvezetés. 2013-ban megnyitották a Boszporusz alatt futó Marmaray alagutat, melybe bekapcsolták az elővárosi vasútvonalakat (banliyö) is. A vasúthálózatot kiegészíti még a Tünel mellett két másik siklóvasút, valamint két libegő. két cég működteti, 750 vonalon több mint 4000 járművel. A távolsági buszokat kiszolgáló legnagyobb pályaudvar az isztambuli buszpályaudvar. Isztambulban különleges gyorsbuszhálózat is működik, a Metrobus. A török városokra jellemző, fix útvonalon közlekedő dolmuşok Isztambulban is elterjedtek, kötött útvonalon közlekedő taxiként is funkcionálnak. A vízi közlekedés fontos része a város mindennapi életének, a Boszporusz két partja között számos komp- és vízibusz közlekedik. Isztambult három nemzetközi repülőtér szolgálja ki, az államalapító Mustafa Kemal Atatürkről elnevezett Atatürk repülőtér a város európai oldalán, az Atatürk fogadott lányáról, Sabiha Gökçenről elnevezett Sabiha Gökçen repülőtér az ázsiai oldalon, valamint a 2018-ban átadott Isztambuli repülőtér. Az isztambuli tömegközlekedési eszközökön lehet fizetni, mely egy érintőkártyás okos-fizetőrendszer. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 34383 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 42054 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23905307 (xsd:integer)
prop-hu:author
  • İlhan Tekeli (hu)
  • İlhan Tekeli (hu)
prop-hu:hálózat
prop-hu:isbn
  • 9780520082397 (xsd:decimal)
  • 9789753332392 (xsd:decimal)
prop-hu:language
  • török (hu)
  • török (hu)
prop-hu:működésKezdete
  • 1869 (xsd:integer)
prop-hu:név
  • Isztambul tömegközlekedése (hu)
  • Isztambul tömegközlekedése (hu)
prop-hu:ország
  • Törökország (hu)
  • Törökország (hu)
prop-hu:publisher
  • University of California Press (hu)
  • Tarih Vakfı Yurt Yayınları (hu)
  • University of California Press (hu)
  • Tarih Vakfı Yurt Yayınları (hu)
prop-hu:tarifarendszer
prop-hu:title
  • The Remaking of Istanbul: Portrait of an Ottoman City in the Nineteenth Century (hu)

prop-hu:térkép
  • Istanbul Rapid Transit Map.png (hu)
  • Istanbul Rapid Transit Map.png (hu)
prop-hu:url
  • https://books.google.nl/books?id=T4MUpP6zCuIC|author=Zeynep Çelik (hu)
  • https://books.google.hu/books?id=ZH1NAQAAIAAJ|title=İstanbul ve Ankara için kent içi ulaşım tarihi yazıları (hu)

prop-hu:város
  • Isztambul (hu)
  • Isztambul (hu)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:year
  • 1993 (xsd:integer)
  • 2010 (xsd:integer)
dct:subject
rdfs:label
  • Isztambul tömegközlekedése (hu)
  • Isztambul tömegközlekedése (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:wikiPageRedirects of
is foaf:primaryTopic of