| dbo:abstract
|
- Az It’s Late a tizedik dal a brit Queen rockegyüttes 1977-es News of the World albumáról. A szerzője Brian May gitáros volt, aki részben a saját élettapasztalataiból egy háromfelvonásos szöveget írt a dalhoz, amelynek így magyarázta a cselekményét: „Azt hiszem, egyrészt az általam megélt tapasztalatokból áll össze, másrészt olyanokból, amelyeket – azt gondoltam – mások megélnek, de azt hiszem, ettől még nagyon személyes dal; három részből épül fel, az elsőben egy fickó és a barátnője mondjuk otthon vannak. A második részben a fickó egy másik nővel van egy szobában, szereti őt, nem tudja megállni, hogy ne szeresse, az utolsó részben pedig visszamegy a barátnőjéhez.” A dal egyike az együttes nagy ívű, hosszú balladáinak. 4/4-es az üteme, A dúrban íródott, és viszonylag lassú, percenként 56-os a ritmusa. May tapping technikával játszott a dal bizonyos szakaszában, ő maga úgy írta le, hogy két kézzel játszott hammer on stílusban (ami a tapping definíciója). „Egy fickótól lestem el, akit azt mondta, hogy a ZZ Top nyúlta le. Texasi klubokban játszott, csinálta ezt a hammering dolgot. Annyira izgatott, hogy amikor hazamentem, rengeteget gyakoroltam, és végül használtam az »It’s Late«-ben. […] Lefogtam a húrokat a bal kezemmel, a bal kezem egy ujjával ráütöttem a húrra, majd ugyanúgy a jobb kezem egyik ujjával is.” 1978. április 25-én kislemezen is megjelent Amerikában, de nem aratott sikert, mindössze a hetvenkettedik helyet érte el a slágerlistán. A Record Mirror szerint „egy darabig romantikusnak hangzik, aztán a kemény riffek átveszik az irányítást, Mercury éneke pedig meglehetősen nyers”, a The Washington Post szerint „panaszos rockdal egy sikertelen kapcsolatról a Queen tipikus hangzásában, […] szerethető stílusban. […] Ami pedig a Queen egyik nagy problémájának tűnik: nem tudják mikor kéne véget érnie a dalnak, gyakran engednek a kísértésnek, és felesleges effektusokkal nehezítik meg, valamint hajlamosak instrumentális közjátékokkal teletűzdelni a dalokat.” Donald A. Guarisco az Allmusictól azt írta róla: „dübögő, gitárvezérelt támadás, amely ízlésesen közvetíti az extrém érzelmeket.” Az eredeti kiadásakor nem forgattak hozzá videóklipet, csak sokkal később, az 1997-es Queen Rocks album megjelenése alkalmából szerkesztettek hozzá egy javarészt élő felvételekből álló videót. Alig pár alkalommal játszották a koncertjeiken 1977 és 1979 között. (hu)
- Az It’s Late a tizedik dal a brit Queen rockegyüttes 1977-es News of the World albumáról. A szerzője Brian May gitáros volt, aki részben a saját élettapasztalataiból egy háromfelvonásos szöveget írt a dalhoz, amelynek így magyarázta a cselekményét: „Azt hiszem, egyrészt az általam megélt tapasztalatokból áll össze, másrészt olyanokból, amelyeket – azt gondoltam – mások megélnek, de azt hiszem, ettől még nagyon személyes dal; három részből épül fel, az elsőben egy fickó és a barátnője mondjuk otthon vannak. A második részben a fickó egy másik nővel van egy szobában, szereti őt, nem tudja megállni, hogy ne szeresse, az utolsó részben pedig visszamegy a barátnőjéhez.” A dal egyike az együttes nagy ívű, hosszú balladáinak. 4/4-es az üteme, A dúrban íródott, és viszonylag lassú, percenként 56-os a ritmusa. May tapping technikával játszott a dal bizonyos szakaszában, ő maga úgy írta le, hogy két kézzel játszott hammer on stílusban (ami a tapping definíciója). „Egy fickótól lestem el, akit azt mondta, hogy a ZZ Top nyúlta le. Texasi klubokban játszott, csinálta ezt a hammering dolgot. Annyira izgatott, hogy amikor hazamentem, rengeteget gyakoroltam, és végül használtam az »It’s Late«-ben. […] Lefogtam a húrokat a bal kezemmel, a bal kezem egy ujjával ráütöttem a húrra, majd ugyanúgy a jobb kezem egyik ujjával is.” 1978. április 25-én kislemezen is megjelent Amerikában, de nem aratott sikert, mindössze a hetvenkettedik helyet érte el a slágerlistán. A Record Mirror szerint „egy darabig romantikusnak hangzik, aztán a kemény riffek átveszik az irányítást, Mercury éneke pedig meglehetősen nyers”, a The Washington Post szerint „panaszos rockdal egy sikertelen kapcsolatról a Queen tipikus hangzásában, […] szerethető stílusban. […] Ami pedig a Queen egyik nagy problémájának tűnik: nem tudják mikor kéne véget érnie a dalnak, gyakran engednek a kísértésnek, és felesleges effektusokkal nehezítik meg, valamint hajlamosak instrumentális közjátékokkal teletűzdelni a dalokat.” Donald A. Guarisco az Allmusictól azt írta róla: „dübögő, gitárvezérelt támadás, amely ízlésesen közvetíti az extrém érzelmeket.” Az eredeti kiadásakor nem forgattak hozzá videóklipet, csak sokkal később, az 1997-es Queen Rocks album megjelenése alkalmából szerkesztettek hozzá egy javarészt élő felvételekből álló videót. Alig pár alkalommal játszották a koncertjeiken 1977 és 1979 között. (hu)
|
