Property Value
dbo:abstract
  • Ivane (Vano) Mirabisvili (grúzul: ივანე /ვანო/ მერაბიშვილი; , 1968. április 15.) grúz politikus, 2004. június 7. – december 17. között állambiztonsági miniszter volt, 2004. december 18-tól Grúzia belügyminisztere, 2012. július 4-től október 20-ig miniszterelnök. A bányamérnöki Karán végzett 1992-ben. Tanulmányai után az egyetemen maradt, ahol 1992–1995 között tudományos munkát végzett. Kezdetben laborasszisztensi beosztásban dolgozott, majd végül tudományos segédmunkatárs volt. Már 1995-ben bekapcsolódott a grúziai közéletbe, 1995-ben a Földtulajdonosok Érdekvédelmi Szövetségének elnöke lett. A nagypolitikában azonban csak 1999 óta van jelen, amikor az Eduard Sevardnadze által alapított színeiben a képviselőéjévé választották. 2000-től a parlament gazdasági bizottságának elnökhelyettese volt. Később szembekerült Sevardnadze elnökkel, akit a reformok elmaradása és a korrupció terjedése miatt kritizált. 2001-ben a Sevardnadzét bíráló Miheil Szaakasvili akkori igazságügy-miniszter támogatója lett. 2002 őszén tiltakozó akciót szervezett a helyhatósági választásokon elkövetett csalások ellen, majd októberben Szaakasvilivel megalapították az ellenzéki Nemzeti Mozgalmat, melynek főtitkára lett. 2003-ban Belgrádba utazott, hogy felvegye a kapcsolatot a Slobodan Miloševićet megbuktató egykori szerb ellenzéki erőkkel. A szerb tapasztalatok alapján 2003. május–június folyamán Grúziában a Nemzeti Mozgalom mintegy 1500 tagját készítették fel néhány napos tanfolyamokon a Sevardnedze-rendszer megbuktatását célzó hatékony demonstrációkra. 2003 őszi győzelme után az elnökké választott, 2004. január 25-én hivatalába beiktatott Miheil Szaakasvili elnök nemzetbiztonsági tanácsadójává, a Grúz Nemzetbiztonsági Tanács titkáráva nevezte ki Merabisvilit. Ezt a posztot öt hónapig töltötte be, majd 2007. június 7-én a grúz Állambiztonsági Minisztérium vezetésével bízták meg kormányában. Ezt a minisztériumot hamarosan beolvasztották a grúz belügyminisztériumba, melynek vezetője lett december 18-án. Merabisvili keményvonalas politikusnak számít. Többször érte kritika az ellenzék részéről a Szaakasvili-ellenes megmozdulások felszámolása során alkalmazott kemény rendőri fellépés miatt. Szaakasvili elnök 2012. június 30-n miniszterelnöknek jelölte, amit a grúz parlament július 4-n hagyott jóvá. Merabisvili nős, egy gyermeke van. Angolul beszél. (hu)

dbo:citizenship
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 411702 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 3195 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 22898517 (xsd:integer)
prop-hu:date
  • 2018 (xsd:integer)
prop-hu:kép
  • Ivane Merabishvili.jpg (hu)
  • Ivane Merabishvili.jpg (hu)
prop-hu:nemzetiség
prop-hu:név
  • Ivane Mirabisvili (hu)
  • ივანე მერაბიშვილი (hu)
  • Ivane Mirabisvili (hu)
  • ივანე მერაბიშვილი (hu)
prop-hu:születésiDátum
  • 1968 (xsd:integer)
prop-hu:születésiHely
  • Ude (hu)
  • Ude (hu)
prop-hu:url
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Ivane Merabisvili (hu)
  • Ivane Merabisvili (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:wikiPageRedirects of
is foaf:primaryTopic of