Property Value
dbo:abstract
  • Jackson Mississippi fővárosa, amely egyben a legnagyobb település is az államban. Elsőként a franciák létesítettek itt egy kereskedelmi állomást, amely később is fontos megálló állomás volt, az északkeletről délnyugatra vezető útvonalon. 1821-ben lett főváros, ekkor még kis település volt. Nevét Andrew Jackson elnökről kapta. Erről a területről is ő üldözte ki az indiánokat.A modern Jackson, ipari és oktatási központ. A város szép lakónegyedei mellett ott vannak a nyomorúságos házak is. Az állam törvényhozási épülete a város szívében van. Az 1903-ban elkészült State Capitol épületét szép park veszi körül. Az épületben a törvényhozás intézményei kaptak helyet. Emellett itt működik a legfelsőbb bíróság, az állami könyvtár, s a "Dicsőséges csarnok" (State Hall of Fame, ahol az állam legnevezetesebb személyeinek a szobrait helyezték el. Innen nem messze a "Capitol Hill"-en áll az 1842-ben épült ház, mely ma a kormányzó szolgálati háza. A polgárháború előtt a ház a Dél, majd az Észak főparancsnokainak főhadiszállása volt. A Mynelles Gardens parkban a délen honos kaméliák, azéliák, s magnóliák virágoznak. A van az állam nevezetes állatkertje, mely egyúttal uszoda is. Nagyon kedvelt turisztikai célpont a Waterways Experiment Station, (Vízügyi Kísérleti Állomás) amely vízkutatási célokra épült, és a folyó teljes vízgyűjtő területének modelljét mutatja be, mintegy 150 holdon. Itt tanulmányozzák az áradások természetét. (hu)

dbo:state
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 368881 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 3922 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23566962 (xsd:integer)
prop-hu:alapításÉve
  • 1822 (xsd:integer)
prop-hu:aprÁtlCsapadék
  • 141 (xsd:integer)
prop-hu:aprÁtlMax
  • 25 (xsd:integer)
prop-hu:aprÁtlMin
  • 11 (xsd:integer)
prop-hu:augÁtlCsapadék
  • 95 (xsd:integer)
prop-hu:augÁtlMax
  • 33 (xsd:integer)
prop-hu:augÁtlMin
  • 20 (xsd:integer)
prop-hu:decÁtlCsapadék
  • 150 (xsd:integer)
prop-hu:decÁtlMax
  • 15 (xsd:integer)
prop-hu:decÁtlMin
  • 2 (xsd:integer)
prop-hu:febÁtlCsapadék
  • 119 (xsd:integer)
prop-hu:febÁtlMax
  • 15 (xsd:integer)
prop-hu:febÁtlMin
  • 2 (xsd:integer)
prop-hu:forrás
prop-hu:hosszúság
  • W (hu)
  • W (hu)
prop-hu:hosszúságiFok
  • 90 (xsd:integer)
prop-hu:hosszúságiÍvmásodperc
  • 5 (xsd:integer)
prop-hu:hosszúságiÍvperc
  • 11 (xsd:integer)
prop-hu:időzóna
  • CST (hu)
  • CST (hu)
prop-hu:janÁtlCsapadék
  • 133 (xsd:integer)
prop-hu:janÁtlMax
  • 13 (xsd:integer)
prop-hu:janÁtlMin
  • 0 (xsd:integer)
prop-hu:julÁtlCsapadék
  • 114 (xsd:integer)
prop-hu:julÁtlMax
  • 33 (xsd:integer)
prop-hu:julÁtlMin
  • 21 (xsd:integer)
prop-hu:junÁtlCsapadék
  • 80 (xsd:integer)
prop-hu:junÁtlMax
  • 32 (xsd:integer)
prop-hu:junÁtlMin
  • 19 (xsd:integer)
prop-hu:kép
  • Thalia_Mara_Hall_Jackson_Mississippi.jpg (hu)
  • Thalia_Mara_Hall_Jackson_Mississippi.jpg (hu)
prop-hu:képaláírás
  • Jackson, városháza (hu)
  • Jackson, városháza (hu)
prop-hu:majÁtlCsapadék
  • 128 (xsd:integer)
prop-hu:majÁtlMax
  • 28 (xsd:integer)
prop-hu:majÁtlMin
  • 15 (xsd:integer)
prop-hu:marÁtlCsapadék
  • 147 (xsd:integer)
prop-hu:marÁtlMax
  • 20 (xsd:integer)
prop-hu:marÁtlMin
  • 6 (xsd:integer)
prop-hu:novÁtlCsapadék
  • 122 (xsd:integer)
prop-hu:novÁtlMax
  • 20 (xsd:integer)
prop-hu:novÁtlMin
  • 5 (xsd:integer)
prop-hu:név
  • Jackson (hu)
  • Jackson (hu)
prop-hu:oktÁtlCsapadék
  • 82 (xsd:integer)
prop-hu:oktÁtlMax
  • 26 (xsd:integer)
prop-hu:oktÁtlMin
  • 10 (xsd:integer)
prop-hu:sepÁtlCsapadék
  • 90 (xsd:integer)
prop-hu:sepÁtlMax
  • 31 (xsd:integer)
prop-hu:sepÁtlMin
  • 17 (xsd:integer)
prop-hu:szélességiFok
  • 32 (xsd:integer)
prop-hu:szélességiÍvmásodperc
  • 56 (xsd:integer)
prop-hu:szélességiÍvperc
  • 17 (xsd:integer)
prop-hu:tengerszintFelettiMagasság
  • 85 (xsd:integer)
prop-hu:terület
  • 276.700000 (xsd:double)
prop-hu:város
  • Jackson (hu)
  • Jackson (hu)
prop-hu:víziTerület
  • 5 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:állam
  • Mississippi (hu)
  • Mississippi (hu)
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Jackson (Mississippi) (hu)
  • Jackson (Mississippi) (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
foaf:name
  • (hu)
  • Jackson (hu)
  • (hu)
  • Jackson (hu)
is dbo:wikiPageRedirects of
is prop-hu:hely of
is prop-hu:legnagyobbVáros of
is prop-hu:székhely of
is prop-hu:születésiHely of
is foaf:primaryTopic of