| dbo:abstract
|
- A japán nevek (日本人の氏名 nihondzsin no simei) manapság egy családi és egy utónévből állnak, a középső név nem túl gyakori. Ezeket a nyugatitól eltérő – és a magyarhoz hasonló – sorrendben használják, a családi név után következik az utónév. Legtöbbször kínai eredetű kandzsikból állnak, melyeket japán kiejtés szerint olvasunk. Ezeknek a kandzsiknak többféle japán kiejtésük lehet, de a szülők hiraganát vagy katakanát használhatnak, amikor nevet adnak gyermeküknek. Ezeket fonetikusan olvassuk, így a kandzsikkal ellentétben logografikus jelentésük nincs. A japán családi nevek rendkívül változatosak, több mint 100 000 családnév létezik. Ez ellentétben áll Kelet-Ázsia többi részével, melynek történelmi okai vannak. A kínai családnevek régebb óta használatban voltak, melyeket öröklés útján (biológiai kapcsolat nélkül) kaptak, majd előkelő névként Koreába és Vietnámba is bekerültek, míg Japánban a vezetéknevek használata a 19. századtól kezdett elterjedni és szabadon választhattak közülük. Különböző régiókban, változó gyakorisággal fordulnak elő különböző családnevek, például Okinavában a Higa és Csinen nevek a leggyakoribbak, míg ha Japán egészét nézzük, akkor már a Szató, a Szuzuki, a Takahasi, a Tanaka és a Vatanabe nevek szerepelnek az első ötben. A különbségeknek nyelvi és kulturális okai vannak a jamatói és az okinavai japánok között. Sok családnév vidéki vonásokkal rendelkezik, ilyenek például a gyakori vezetéknevek közül az Isikava (jelentése: „kő-folyó”), a Jamamoto („a hegy alja”), Marujama („hegy körül”) vagy Inoue („forrás fölötti”). Amíg a családnevek viszonylag következetes szabályokat követnek, addig a keresztnevek sokkal változatosabbak mind kiejtésben, mind karakterhasználatban. Habár sok olyan név van, amelyet egyszerű leírni vagy kiejteni, mégis sok szülő választ olyan nevet, amihez szokatlan karakter vagy kiejtés társul, és ezeket általában nem lehet leírni vagy kiejteni, hacsak nincs ott a helyes kiejtése vagy írásmódja a névnek. Különösen a szokatlan kiejtésmód vált elfogadottá és ezen mód népszerűsége 1990 óta csak növekszik. A férfi nevek gyakran végződnek -ró (郎, jelentése fiú; vagy 朗, jelentése tiszta, fényes, például az Icsiró név) vagy -ta (太, jelentése nagy, vastag) utótagokkal. Tartalmazzák az icsi (一, jelentése első (szülött fiú); például a Kenicsi), kazu (írják még az 一„első [fiú]” írásjegyével is, több lehetséges írásjeggyel együtt, pl. Kazuhiro), dzsi (二, jelentése második [fiú], vagy 次, jelentése következő, mint például a Dzsiróban) vagy dai (大, jelentése nagy, hatalmas, például a Daiicsi) szótagokat, míg a női nevek gyakran -koval (子, jelentése gyermek, például Keikó), vagy -mivel (美, jelentése szépség, például Jumi) végződnek. Női nevek esetében a népszerű végződések közé tartozik a -ka (香, jelentése illat, parfüm, vagy 花, jelentése virág, mint például a Reikában) és a -na (奈 vagy 菜, jelentésük fű, például a Haruna névben) is. (hu)
- A japán nevek (日本人の氏名 nihondzsin no simei) manapság egy családi és egy utónévből állnak, a középső név nem túl gyakori. Ezeket a nyugatitól eltérő – és a magyarhoz hasonló – sorrendben használják, a családi név után következik az utónév. Legtöbbször kínai eredetű kandzsikból állnak, melyeket japán kiejtés szerint olvasunk. Ezeknek a kandzsiknak többféle japán kiejtésük lehet, de a szülők hiraganát vagy katakanát használhatnak, amikor nevet adnak gyermeküknek. Ezeket fonetikusan olvassuk, így a kandzsikkal ellentétben logografikus jelentésük nincs. A japán családi nevek rendkívül változatosak, több mint 100 000 családnév létezik. Ez ellentétben áll Kelet-Ázsia többi részével, melynek történelmi okai vannak. A kínai családnevek régebb óta használatban voltak, melyeket öröklés útján (biológiai kapcsolat nélkül) kaptak, majd előkelő névként Koreába és Vietnámba is bekerültek, míg Japánban a vezetéknevek használata a 19. századtól kezdett elterjedni és szabadon választhattak közülük. Különböző régiókban, változó gyakorisággal fordulnak elő különböző családnevek, például Okinavában a Higa és Csinen nevek a leggyakoribbak, míg ha Japán egészét nézzük, akkor már a Szató, a Szuzuki, a Takahasi, a Tanaka és a Vatanabe nevek szerepelnek az első ötben. A különbségeknek nyelvi és kulturális okai vannak a jamatói és az okinavai japánok között. Sok családnév vidéki vonásokkal rendelkezik, ilyenek például a gyakori vezetéknevek közül az Isikava (jelentése: „kő-folyó”), a Jamamoto („a hegy alja”), Marujama („hegy körül”) vagy Inoue („forrás fölötti”). Amíg a családnevek viszonylag következetes szabályokat követnek, addig a keresztnevek sokkal változatosabbak mind kiejtésben, mind karakterhasználatban. Habár sok olyan név van, amelyet egyszerű leírni vagy kiejteni, mégis sok szülő választ olyan nevet, amihez szokatlan karakter vagy kiejtés társul, és ezeket általában nem lehet leírni vagy kiejteni, hacsak nincs ott a helyes kiejtése vagy írásmódja a névnek. Különösen a szokatlan kiejtésmód vált elfogadottá és ezen mód népszerűsége 1990 óta csak növekszik. A férfi nevek gyakran végződnek -ró (郎, jelentése fiú; vagy 朗, jelentése tiszta, fényes, például az Icsiró név) vagy -ta (太, jelentése nagy, vastag) utótagokkal. Tartalmazzák az icsi (一, jelentése első (szülött fiú); például a Kenicsi), kazu (írják még az 一„első [fiú]” írásjegyével is, több lehetséges írásjeggyel együtt, pl. Kazuhiro), dzsi (二, jelentése második [fiú], vagy 次, jelentése következő, mint például a Dzsiróban) vagy dai (大, jelentése nagy, hatalmas, például a Daiicsi) szótagokat, míg a női nevek gyakran -koval (子, jelentése gyermek, például Keikó), vagy -mivel (美, jelentése szépség, például Jumi) végződnek. Női nevek esetében a népszerű végződések közé tartozik a -ka (香, jelentése illat, parfüm, vagy 花, jelentése virág, mint például a Reikában) és a -na (奈 vagy 菜, jelentésük fű, például a Haruna névben) is. (hu)
|
