Property Value
dbo:abstract
  • Jean-Bédel Bokassa vagy másként I. Bokassa császárrá koronázását 1977-ben tartották a Közép-afrikai Császárság fővárosában, Banguiban (az országot egy évvel korábban keresztelték át, amely addig a Közép-afrikai Köztársaság nevet viselte). Az eseményt szándékosan időzítették december 4-re, ugyanis ekkor volt az évfordulója Bonaparte Napóleon császárrá koronázásának. A koronázási ceremónia forgatókönyve is nagyrészt megegyezett a francia császár megkoronázásának menetével, Bokassa ugyanis nagy rajongója volt Napóleonnak és szinte mindenben őt imitálta. Bokassa császárrá koronázása a modern Afrika történelmének leglátványosabb (és egyben egyik legirreálisabb) eseményének számít. Korábban nagyobb visszatetszést az Reza Pahlavi iráni sah által szervezett ún. váltott ki, amelynek pazarlása szintén döbbenetes kontrasztban állt azzal a szociális helyzettel, ami az uralkodó országában volt. A pazar és sokak szerint rossz ízlésű koronázási ünnepség döbbenetet váltott ki és nevetség tárgyává vált. Ráadásul az akkor is igen fejletlen és súlyos gazdasági problémákkal küszködő Közép-Afrikára is óriási terheket rótt. Az ország csődbe jutott, a gazdaság tönkrement, az emberek kilátástalan helyzetbe sodródtak. Különböző becslések 20 és 30 millió amerikai dollár (mai áron már 80-100 millió dollár) közé teszik az ünnepség költségeit (korabeli becslések még 40-50 millió dollárról is szóltak). Összehasonlításképp Reza Pahlavi sah perszepoliszi party-ja 17-22 millió dollárba került Iránnak (míg az ország többi részén, az ünnephez köthető egyéb parádék, díszítés, stb. összesen 100 millió dolláros költséget tettek ki). Tekintettel Közép-Afrika helyzetére a felelőtlen és értelmetlen pazarlás rövid időn belül az államháztartás összeomlását vonta maga után, amely a lakosság részéről lázadáshoz vezetett. Bokassát 1979-ben távolították el az ország éléről francia beavatkozással. Ehhez hozzátartozik viszont, hogy korábban Bokassa egyik fő külső támogatója Franciaország volt, amely még a költséges koronázáshoz is jelentősen hozzájárult. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 1635464 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 23325 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23812657 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdfs:label
  • Jean-Bédel Bokassa császárrá koronázása (hu)

prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:wikiPageRedirects of
is foaf:primaryTopic of