dbo:abstract
|
- Jelentésmegkülönböztető ékezetnek (tilde diacrítica) nevezik a spanyol nyelvben azt a hangsúlyjelet, amely lehetővé teszi olyan azonos alakú, de eltérő nyelvtani kategóriákhoz tartozó, gyakran előforduló szavak (szópárok) megkülönböztetését, melyek közül az egyik hangsúlyosan, a másik hangsúlytalanul használatos a mondatban. A hangsúlyosan használt alakot ebben az esetben ékezettel jelölik. A jelentésmegkülönböztető ékezet ugyanakkor nem használatos minden egyes hangsúlyos–hangsúlytalan szópár, például a para hangsúlytalan elöljárószó, és a hangsúlyos para ’megáll’ igealak, vagy a hangsúlytalan entre elöljáró, és a hangsúlyos entre ’lépjen be’ igealak, vagy például a t (te) és a d (de) betűk, valamint a mi és si zenei hangok neveinek a hangsúlytalan de elöljárószótól, te személyes névmástól, mi birtokos melléknévtől, valamint si kötőszótól való megkülönböztetésére, mivel az utóbbi kategóriába tartozó szópárok vagy csak ritkán használatosak, vagy nem fordulhatnak elő félreérthető szövegkörnyezetekben, így a hosszú idő óta kialakult íráshagyomány sosem különböztette meg őket ékezettel. A jelentésmegkülönböztető ékezet használata a spanyol hangsúlyjelölési rendszeren belül egyébként is kivételes, s éppen ezért csak a leggyakrabban használt nyelvtani jellegű szavakra korlátozódik. (hu)
- Jelentésmegkülönböztető ékezetnek (tilde diacrítica) nevezik a spanyol nyelvben azt a hangsúlyjelet, amely lehetővé teszi olyan azonos alakú, de eltérő nyelvtani kategóriákhoz tartozó, gyakran előforduló szavak (szópárok) megkülönböztetését, melyek közül az egyik hangsúlyosan, a másik hangsúlytalanul használatos a mondatban. A hangsúlyosan használt alakot ebben az esetben ékezettel jelölik. A jelentésmegkülönböztető ékezet ugyanakkor nem használatos minden egyes hangsúlyos–hangsúlytalan szópár, például a para hangsúlytalan elöljárószó, és a hangsúlyos para ’megáll’ igealak, vagy a hangsúlytalan entre elöljáró, és a hangsúlyos entre ’lépjen be’ igealak, vagy például a t (te) és a d (de) betűk, valamint a mi és si zenei hangok neveinek a hangsúlytalan de elöljárószótól, te személyes névmástól, mi birtokos melléknévtől, valamint si kötőszótól való megkülönböztetésére, mivel az utóbbi kategóriába tartozó szópárok vagy csak ritkán használatosak, vagy nem fordulhatnak elő félreérthető szövegkörnyezetekben, így a hosszú idő óta kialakult íráshagyomány sosem különböztette meg őket ékezettel. A jelentésmegkülönböztető ékezet használata a spanyol hangsúlyjelölési rendszeren belül egyébként is kivételes, s éppen ezért csak a leggyakrabban használt nyelvtani jellegű szavakra korlátozódik. (hu)
|