Property Value
dbo:abstract
  • Jevgenyija Armanovna Medvegyeva az európai sportsajtóban sokszor Yevgenia Medvedeva (oroszul:Евгения Армановна Медведева, IPA: [jɪvˈɡʲenʲɪjə mʲɪˈdvʲedʲɪvə]; Moszkva, 1999. november 19. –) orosz olimpiai ezüstérmes, világ- és Európa-bajnok műkorcsolyázó. Kétszeres Grand Prix döntő-győztes, junior és kétszeres felnőtt orosz bajnok. Medvegyeva az első női műkorcsolyázó, aki két egymást követő szezonban junior-világbajnokságot, majd felnőtt világbajnokságot nyert, valamint ő az első aki egymást követő két felnőtt világbajnoki címet nyert, azt követően, hogy a juniorok mezőnyében is a legjobbnak bizonyult. Tizenhat év elteltével ő lett az első aki meg tudta védeni a világbajnoki elsőségét, előtte erre Michelle Kwan volt képes 2001-ben. Ő lett az első orosz női címvédő is. Az pontozási rendszerének bevezetése óta tizenhárom világrekordot állított fel, ő lett az első nő, aki a rövidprogramjára 80 pontnál is többet kapott, szabadprogramjára pedig 160-at. Az így elért 240 pontos összteljesítménye is rekordnak számít az érában. Medvegyeva a szabadprogram pontszámot és a kombinált pontszámot tekintve is világcsúcstartó a női mezőnyben. Bár a ISU döntése alapján a 2018-19-es szezontól a -3-tól +3-ig terjedő GOE értékskála -5-től +5-ig terjedővé vált és így a rekordokat történelmiekké minősítették, hiszen az új rendszerben jóval több pont szerzésére is lehetőség nyílik, azóta sem ért el senki a szabadprogramban a 160-at, illetve az összpontszámban a 240-et. (hu)

dbo:wikiPageID
  • 1538828 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 4232 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 22433806 (xsd:integer)
prop-hu:becenév
  • Zhenya (hu)
  • Zhenya (hu)
prop-hu:edző
  • Brian Orser (hu)
  • Brian Orser (hu)
prop-hu:klub
  • Sambo 70 (hu)
  • Sambo 70 (hu)
prop-hu:korcsolyázásKezdete
  • 2004 (xsd:integer)
prop-hu:koreográfus
  • David Wilson (hu)
  • David Wilson (hu)
prop-hu:korábbiEdzők
prop-hu:kép
  • Evgenia Medvedeva Podium 2017 World Championships.jpg (hu)

prop-hu:képaláírás
  • A 2017-es világbajnokságon (hu)
  • A 2017-es világbajnokságon (hu)
prop-hu:képviseltOrszág
  • , Olimpikonok Oroszországból (hu)
  • , Olimpikonok Oroszországból (hu)
prop-hu:magasság
  • 159 (xsd:integer)
prop-hu:név
  • Jevgenyija Medvegyeva (hu)
  • Jevgenyija Medvegyeva (hu)
prop-hu:születésiOrszág
prop-hu:születésiVáros
prop-hu:teljesNév
  • Jevgenyija Armanovna Medvegyeva (hu)
  • Jevgenyija Armanovna Medvegyeva (hu)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdfs:label
  • Jevgenyija Armanovna Medvegyeva (hu)
  • Jevgenyija Armanovna Medvegyeva (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is prop-hu:ezüst of
is foaf:primaryTopic of