dbo:abstract
|
- Ifjabb Johann Strauss (németül Johann Strauß Sohn) (Bécs, 1825. október 25. – Bécs, 1899. június 3.) osztrák zeneszerző, többek között a Kék Duna keringő és A denevér megkomponálója, már életében a „keringőkirály” becenévvel illették. Bécsben született, zeneszerző család tagja. Apja, idősebb Johann Strauss kedvelt és elismert zeneszerző, karmester volt. Ifjabb Johann Strauss hatéves korában komponálta első dalát, de mivel apja nem a muzsikus pályát szánta neki, titokban tanult Fritz Amon első hegedűstől. Gimnáziumi tanulmányai után banki pályára készült. Apja azonban elhagyta családját, ezért ő kötelességének érezte, hogy anyját és testvéreit támogassa, így a jó megélhetést biztosító zenész pályát választotta. és tanítványa volt. 1844-ben alapította meg első zenekarát, s emiatt összetűzésbe került apjával. Viszonyuk éveken át feszült volt, s megtagadta, hogy csatlakozzék apja zenekarához. Annak halála után 1849-ben egyesítette a két Strauss-zenekart és 1851-től számos koncertkörutat tett Európában. Legnépszerűbb művét, a Kék Duna keringőt 1867-ben mutatták be Párizsban hatalmas sikerrel. 1872-ben Amerikába utazott, ahol a bécsi divatos zenei stílusokat (operett, , keringő) népszerűsítette. Nemcsak kiváló zeneszerző és karmester volt, hanem kiváló szervező is, a bécsi zenei élet egyik kiemelkedő egyénisége. 1863 és 1870 között az udvari bálokat vezette, majd 1877-ben felkérték a párizsi operabál rendezésére is. Művei közül a keringők a legjelentősebbek: még Bülow, Wagner és Brahms csodálatát is kivívták. Zenéjében az osztrák néptánc szellemét jellegzetesen bécsi fogalmazásban érvényesítette kedélyes könnyedséggel vegyítve, és mindezt az osztrák népies muzsikálásból megőrzött naturalisztikus hangszereléssel párosította. Színpadi művek írására Offenbach példája késztette, közülük legmaradandóbb A denevér. Magánélete kevésbé szerencsésen alakult. Első felesége, Jetty Treffz 1878 tavaszán meghalt. Következő házassága Angelica Dittrich-hel csak öt évig tartott. Harmadik házasságát Adele Deutsch-csal 1885-ben kötötte. (hu)