Property Value
dbo:abstract
  • Jon Lord (Jonathan Douglas Lord, Leicester, 1941. június 9. – London, 2012. július 16.) angol Hammond-orgona játékos és zongorista. A rock és a komolyzene ötvözésével, a Hammond-orgona játékával szerzett hírnevet. Több klasszikus számban hallhatók virtuóz szólói – sokan "Lord of the Hammond" (szójáték, lefordítva A Hammond ura) néven emlegetik. Tagja volt a Deep Purple, Whitesnake, , , és együtteseknek. Legismertebb a Deep Purple-ben végzett munkássága, aminek alapító tagja volt 1968-ban. Csak Jon és a dobos, Ian Paice voltak az állandó tagok az együttesben 34 éven keresztül. 2002-ben, az angol turné után lépett ki az együttesből, helyére Don Airey került. A legambiciózusabb munkája az 1969-ben a Royal Albert Hall-ban előadott Concerto for Group and Orchestra. A koncert nem sokkal a híres Mark II. felállás megalakulása után történt, Gillan és Glover szereplésével – közös stúdióalbumuk még nem volt ekkor. A koncertet harminc évvel később ugyanott megismételték, csak Ritchie Blackmore helyett Steve Morse állt a gitáros posztján. Lord ekkor már tervezte a kilépést az együttesből az állandó turnézás és a saját koncertjei miatt. 2001-ben térdsérülése miatt Don Airey helyettesítette a Purple-ben egy hónapig. A csere bevált így a 2002-es távozása után Airey került az ő helyére. Kétszer nősült, két lánya volt Amy és Sara. Feleségével Fawleyben élt. 2011-ben hasnyálmirigyrákot diagnosztizáltak nála. 2012. július 16-án, 71 éves korában halt meg a rák szövődményeképp fellépő tüdőembóliában. 2012. augusztus 7-én helyezték örök nyugalomra Hambledenben. (hu)

dbo:associatedBand
dbo:genre
dbo:instrument
dbo:recordLabel
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 119337 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 6392 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23567290 (xsd:integer)
prop-hu:aktív
  • 1956 (xsd:integer)
prop-hu:együttes
prop-hu:halálDátuma
  • 2012 (xsd:integer)
prop-hu:halálHelye
prop-hu:hangszer
prop-hu:honlap
  • www.jonlord.org (hu)
  • www.jonlord.org (hu)
prop-hu:kiadók
prop-hu:kép
  • Jon2 sunflower 2007.JPG (hu)
  • Jon2 sunflower 2007.JPG (hu)
prop-hu:műfajok
prop-hu:név
  • Jon Lord (hu)
  • Jon Lord (hu)
prop-hu:születésiDátum
  • 1941 (xsd:integer)
prop-hu:születésiHely
prop-hu:születésiNév
  • Jonathan Douglas Lord (hu)
  • Jonathan Douglas Lord (hu)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Jon Lord (hu)
  • Jon Lord (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
foaf:name
  • (hu)
  • Jon Lord (hu)
  • (hu)
  • Jon Lord (hu)
is dbo:associate of
is prop-hu:korábbiTagok of
is prop-hu:music of
is prop-hu:szerző of
is prop-hu:writer of
is foaf:primaryTopic of