Property Value
dbo:abstract
  • Joseph Albert Taylor „Joe” Sullivan (Kanada, Ontario, , 1901. január 8. – Kanada, Ontario, , 1988. szeptember 30.) olimpiai bajnok kanadai jégkorongozó kapus, katonaorvos, fül-orr-gégész, szenátor. Részt vett az 1928-as téli olimpián, mint a kanadai válogatott kapusa. A kanadaiaknak nem kell csoportkört játszaniuk, hanem egyből a négyes döntőből indultak. A támadók összesen 38 gólt ütöttek 3 mérkőzésen és 1-et sem kaptak. Svájcot 13–0-ra, a briteket 14–0-ra, végül a svédeket 11–0-ra verték és így olimpiai bajnokok lettek. Ez az olimpia világbajnokságnak is számított, ezért világbajnokok is lettek. 2 mérkőzésen játszott és 1 gólt sem kapott. Ez a kanadai válogatott valójában egy egyetemi csapat volt, a csapata, amely amatőr, egyetemi hallgatókból állt. 1927-ben megnyerték az , amiért a kanadai senior amatőr csapatok versengenek. Ezzel a győzelemmel kiérdemelték a helyet az olimpián. Bojkottálni akarta az olimpiát, ha testvére Frank Sullivan nem került volna be a csapatba, az edző, akarata ellenére. Egyetemi évei alatt több országos egyetemi bajnoki címet is nyert. Junior korában, 1919-ben Memorial-kupa győztes lett az egyetem előkészítő csapatával. Az olimpia után orvos lett és fül-orr-gégészként praktizált tovább. Részt vett a második világháborúban, mint százados katonaorvos. A háború után docens lett a volt egyetemén. Később a kanadai miniszterelnők, kinevezte szenátornak és 1986-ig töltötte be ezt a posztot. Élete végén kanadai lovagi címeket is kapott. Elnevezték róla a , amit a legjobb kanadai egyetemista jégkorongozó kap. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 1231709 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 5009 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23144852 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Joseph Albert Sullivan (hu)
  • Joseph Albert Sullivan (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is foaf:primaryTopic of