Property Value
dbo:abstract
  • A jégtánc a műkorcsolyasport egyik ága. A versenyszám először 1976-ban szerepelt a téli olimpia programjában. A jégtánc tulajdonképpen parkett-tánc a jégen. Fő elemei az emelések és a lépéssorok. A jégtáncban a pár tagjai nem távolodhatnak el egymástól olyan mértékben és annyi időre, mint a páros műkorcsolyában, és ez utóbbival ellentétben a fej fölé emelés tilos. A jégtáncverseny sokáig a következő programokból tevődött össze: * Kötelező tánc: minden évben 4 tánc van megadva, az adott verseny előtt ezek közül sorsolnak egyet, amelyet be kell mutatnia minden párnak, és mindnek ugyanarra a zenére kell korcsolyáznia. * Eredeti tánc, amely 2 perc 30 másodpercig tart, és minden évre egy, két vagy három táncot adnak meg, amelyből minimum kettőt kell felhasználniuk a pároknak a programjukban, három ritmusváltással. Tehát ha az adott évben blues, jive és foxtrott van megadva, akkor a versenyzők a háromfajta zenéből alkothatják a programjukat, vagy akár jive-blues-jive-váltással is. * Kűr, amely 4 percig tart. A szabályok jelentősen megváltoztak az elmúlt években. Kötelező tánc már nincs, eredeti tánc helyett rövid tánc (short dance) van. Rövid programban kell a kötelező táncot és a bonyolult szabályok szerint előírt elemeket előadni. A szabad program (free dance) szintén bonyolult szabályok szerint pontosan meghatározott technikai elemekből áll: emelések, lépéssorok, forgások, twizlee stb. Mindezeket számítógépes programokkal mérik: tartások, szögek, idők, darabszámok stb., csak a zene és az elemek kiválasztása jelenti a szabadságot. (hu)

dbo:wikiPageID
  • 628851 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 2041 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 19909422 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdfs:label
  • Jégtánc (hu)
  • Jégtánc (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:followingEvent of
is prop-hu:esemény of
is foaf:primaryTopic of