Property Value
dbo:abstract
  • A monori József Attila Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola több mint 50 éve lett alapítva. 1951-től közgazdasági középiskola, 1953-tól állami közgazdasági technikum, 1954-től általános gimnázium, 1970-től gimnázium és közgazdasági szakközépiskola. Oktatási profilja 1957–1978: politechnikai oktatás, 1963-tól: orosz, olasz szakosított tantervű osztályok, 1971-től: matematika tagozat, 1992-től: hatosztályos gimnázium, 2004-től nyelvi előkészítő osztály. Ha csak az utóbbi 50 évre tekintünk vissza, azt láthatjuk, hogy ez az időszak sok küzdelmet, eredményt, bánatot, örömet hozott és hoz az itt tevékenykedő tanárok és tanulók számára. Az 50 év alatt végzett munka a semmiből emelte fel ezt az iskolát, amely ma több, mint 800 diákot szolgál. Az Országos középiskolai tanulmányi versenyek eredményei alapján az ország közel 1000 középiskolája közül a 16. helyet foglalja el a József Attila Gimnázium. Szolgál a kezdetektől máig, a szó nemes értelmében. Szolgálja Monort és a karéjában levő több mint 20 települést; megmutatva, hogy az itteni fiatalok a "JAG" ugródeszkájáról elrugaszkodva bárhová elérhetnek. "Fél évszázad alatt ez nőtt ki az emberi hitből, akaratból, olykor szinte minden materiális eszközt nélkülözve. 1951. A mindent pusztító háború utáni hat év. A romok nyomai még láthatók, alig került tető a házak fölé, alig jut meleg a szobába, s alig akad pár fillér a zsebekben, a mindennapi szelet kenyér is bizonytalan sokszor. Szegénység és nagy gazdagság a szívekben, mert az emberek fáradhatatlanok, ha a gyermekeik szebb jövőjéről van szó. Amit a sors tőlük elvett, azt fiaiknak, lányaiknak szeretnék adni. Jó szívvel törnek, s adnak kis kenyérkéjükből is, hogy az ifjú nemzedéknek iskolája legyen és a tudás irányíthassa az ifjúság sorsának fordulásait.Megőriztünk-e szívünkben ebből az érzésből valamit, amikor ezer „kacat” vesz körül minket, amikor elégedettségünket, boldogságunkat a még több birtoklásában reméljük?Boldog vagyok, hogy az Oláh Pista bácsi által megfogalmazott emberség-eszme ma is áthatja mindennapjainkat. Könny szökik a szemünkbe, ha az elköszönő, virágot átadó ifjút látjuk, aki kipallérozódott az itteni évek alatt. Meghatottságunkat növeli, hogy felvillan egy pillanatra az egykori rakoncátlan, csikóvérű, üres beszédű, nagy hangú kamasz is.Boldog vagyok, mert ezen a szigeten tölthetem a napjaimat, ahol olykor kopottas ruhában, félretaposott sarkú cipőben járó emberekben visszhangot talál az alapító igazgatónk üzen: „Mi azon fáradozunk, hogy jellemes, igazmondó, a másik embert becsülő, szépet és igazat szerető emberekké formálódjanak iskolánk tanulói.” Meddig tudjuk ezt strázsaként vigyázni? Remélem – a gondviselés kegyeltjeiként – mindaddig, amíg szükség lesz alma materekre." Megyeri István igazgató (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 362078 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 8770 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23620639 (xsd:integer)
prop-hu:date
  • 20071112013125 (xsd:decimal)
prop-hu:kép
  • Monori József Attila Gimnázium.jpg (hu)

prop-hu:pozíciósTérkép
  • Pest megye (hu)
  • Pest megye (hu)
prop-hu:url
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • József Attila Gimnázium (Monor) (hu)
  • József Attila Gimnázium (Monor) (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is foaf:primaryTopic of