dbo:abstract
|
- Kaia Kanepi (Haapsalu, Észtország, 1985. június 10. –) észt teniszezőnő, junior Grand Slam-tornagyőztes, egykori junior világelső, olimpikon. 2000-ben kezdte profi pályafutását. Eddigi karrierje során négy WTA-tornát nyert, míg párosban még nem sikerült tornán diadalmaskodnia, emellett egyéniben 18, párosban két ITF-tornán végzett az első helyen. Legjobb világranglista-helyezését egyéniben 2012. augusztus 20-án érte el, amikor 15. volt, párosban a 106. helyen állt 2011. június 6-án. A Grand Slam-tornákon juniorként 2001-ben megnyerte a Roland Garros junior lányok versenyét, és abban az évben junior világelső volt. A felnőttek között egyéniben a legjobb eredménye a negyeddöntő volt, amelyet 2008-ban és 2012-ben a Roland Garroson, 2010-ben és 2013-ban Wimbledonban, valamint a US Openen 2010-ben és 2017-ben is elért. Ő volt az első észt teniszező, aki WTA-tornát tudott nyerni, aki bejutott bármelyik Grand Slam-torna negyeddöntőjébe, és aki bejutott a top 20-ba. Észtország képviseletében vett részt a 2008. évi pekingi olimpia női egyes és páros versenyén. 2000–2015 között 41 alkalommal szerepelt Észtország Fed-kupa-válogatottjában. 2008-ban hazájában megkapta a legjobb női sportolónak járó díjat. (hu)