Property Value
dbo:abstract
  • A Karcolatok című stúdióalbum Kovács Ákos első szóló stúdióalbuma, mely 1993. március 23-án jelent meg a Hungaroton égisze alá tartozó Mega kiadónál mindhárom hanghordozón. Az album aranylemez volt. Ákos első szólóalbuma merőben eltér a korábban megszokott Bonanza Banzai által képviselt stílustól, mely az album első felében lírai, törékeny, akusztikus és gitárközpontú dalokat tartalmaz, majd az album további felében a dalokat pozitív, derűs hangulat járja át. Talán csak a "Minden élet" című dal kivétel ezalól. A "Minden élet" és a "Tudnom kell" című dalok érdekessége, hogy először angol nyelven készült el, majd utána készült hozzá magyar átirat. A dal szerzője egyébként korábbi zenésztársa Hauber Zsolt volt. Az albumról az egyik legnagyobb sláger a "Hello", valamint a Hauber által később áthangszerelt "Tanulékony szörnyeteg" című dal, mely a törékeny személyes hangulat ellenére szintén nagy siker volt. Az album érdekessége a "Menekülj" című dal, mely csak a CD változaton kapott helyett. A vinyl kiadás máig az egyik legkeresettebb, és legritkábban fellelhető album a gyűjtők körében. (hu)

dbo:artist
dbo:genre
dbo:recordLabel
dbo:subsequentWork
dbo:title
  • (hu)
  • Karcolatok (hu)
  • (hu)
  • Karcolatok (hu)
dbo:wikiPageID
  • 1665252 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 4877 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 22573648 (xsd:integer)
prop-hu:cím
  • Karcolatok (hu)
  • Karcolatok (hu)
prop-hu:előadó
prop-hu:felvételek
  • Tom Tom Stúdió (hu)
  • Tom Tom Stúdió (hu)
prop-hu:formátum
prop-hu:jelenlegi
  • Karcolatok (hu)
  • Karcolatok (hu)
prop-hu:kiadó
prop-hu:következő
prop-hu:megjelent
  • 1993 (xsd:integer)
prop-hu:producer
  • Ákos, Dorozsmai Péter, László Attila (hu)

prop-hu:stílus
  • szintipop, new wave (hu)
  • szintipop, new wave (hu)
prop-hu:szerző
prop-hu:típus
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Karcolatok (hu)
  • Karcolatok (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is foaf:primaryTopic of