Property Value
dbo:abstract
  • A Karl Popper vita az egyik leghíresebb vitaformátum, aminek a névadója egy osztrák származású angol filozófus, Sir Karl Raimund Popper. Ez a vitaformátum főként Kelet- és Közép-Európában, valamint valamint Közép-Ázsiában használatos, de Afrikában és Latin-Amerikában is egyre népszerűbb. Ebben a vitában minden esetben két háromfős csapat vesz részt, és minden résztvevő egyszer mondhat beszédet. A vitában nem csak beszédek jelennek meg, hanem a hat résztvevőből négynek (csapatonként kettő-kettő) lehetősége nyílik kérdéseket intézni a másik csapat által képviselt álláspontokhoz. Ez a típusú vita kifejezetten hasznos lehet oktatási és gyakorlási célú helyzetekben, mert itt a kevésbé rutinos szónokoknak is lehetőségük van gyakorolni, ugyanis a felelősség kicsit egyenetlenül oszlik el. A csapatok első szónokai összesen 12 percet szerepelhetnek, a további két-két szónok pedig fejenként 10 perccel gazdálkodhat. A támogató oldalt képviselő csapat első beszéde arra szolgál, hogy ismertesse a legfőbb érveket, valamit lefektesse azokat az alapvetéseket, amelyek mentén a vitát le kívánják folytatni. Ezt követően a negatív oldal első szónoka bemutatja a saját érveiket, valamint már egyben reagál is a támogató csapat első rétora által felhozott érvekre. Az ezt követően elhangzó két-két szónoklat célja, hogy részletesebben kifejtse az érveket, valamint hogy reagáljon a másik oldalon elhangzottakra és cáfolja a megjelent ellenérveket. Fontos, hogy új érveket csak a két első beszédben lehet ismertetni, a továbbiak csak kifejtésre és cáfolatra szolgálnak. Lényeges pont még, hogy minden csapat első két beszédéhez a másik csapatnak kérdéseket tehet fel, melyek célja lehet az adott gondolatmenet jobb megértése, egyes pontok erejének elvétele, taktikai manőverezés stb. Az utolsó beszédek célszerűen a nézőpontok összehasonlítására és az összegzésre kínálnak lehetőséget. (hu)

dbo:wikiPageID
  • 983404 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 2896 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 19665163 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdfs:label
  • Karl Popper-vita (hu)
  • Karl Popper-vita (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:wikiPageRedirects of
is foaf:primaryTopic of