Property Value
dbo:abstract
  • Katerina Ihorivna Kozlova (ukránul: Катерина Ігорівна Козлова), (Mikolajiv, 1994. február 20. –) ukrán hivatásos teniszezőnő. 2009-ben kezdte profi pályafutását. Egy egyéni WTA 125K Challenger tornán győzött, emellett öt egyéni és tizenhárom páros ITF-tornán végzett az első helyen. Legjobb világranglista-helyezése egyéniben a 62. hely, amit 2018. március 19-én ért el, párosban a 139. helyezés, amelyen 2012. október 22-én állt. A Grand Slam tornákon a legjobb eredménye a 2. kör, amelyig egyéniben a 2017-es és a 2020-as US Openen, valamint a 2018-as Roland Garroson, párosban 2019-ben Wimbledonban és a 2020-as Roland Garroson jutott el. 2015-ben Ukrajna Fed-kupa-válogatottjának tagja volt. 2015. februárban egy doppingellenőrzés során a szervezetében a WADA doppinglistájára 2015-ben felkerült dimethylbutylamine (DMBA) stimulálószert találtak. A vizsgálat során elmondta, hogy egyetlen szemet vett be véletlenül a dimethylbutylamine-t tartalmazó étrendkiegészítőből, majd miután az összetevői között a tiltott komponenst felfedezték, másikra tértek át. A Nemzetközi Teniszszövetség az akkor 21 éves lány védekezését elfogadta, és eltiltását hat hónapra csökkentette. (hu)

dbo:plays
  • 1. kör (2016, 2018, 2019)
dbo:residence
dbo:wikiPageID
  • 1441082 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 20587 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23282241 (xsd:integer)
prop-hu:australianOpen
  • 1 (xsd:integer)
prop-hu:australianOpenPárosban
  • 1 (xsd:integer)
prop-hu:eredményekEgyesben
  • 317 (xsd:integer)
prop-hu:eredményekPárosban
  • 121 (xsd:integer)
prop-hu:frissítve
  • --11-23
prop-hu:kép
  • Kozlova WMQ14 .jpg (hu)
  • Kozlova WMQ14 .jpg (hu)
prop-hu:képaláírás
  • Katerina Kozlova (hu)
  • Katerina Kozlova (hu)
prop-hu:képméret
  • 250 (xsd:integer)
prop-hu:kéz
  • Jobb (hu)
  • Jobb (hu)
prop-hu:lakóhely
prop-hu:magasság
  • 175 (xsd:integer)
prop-hu:név
  • Katerina Kozlova (hu)
  • Katerina Kozlova (hu)
prop-hu:profiKarrierKezdete
  • 2009 (xsd:integer)
prop-hu:rolandGarros
  • 2 (xsd:integer)
prop-hu:rolandGarrosPárosban
  • 2 (xsd:integer)
prop-hu:születésiVáros
prop-hu:súly
  • 62 (xsd:integer)
prop-hu:tornagyőzelmekEgyesben
  • 1 (xsd:integer)
prop-hu:tornagyőzelmekPárosban
  • 13 (xsd:integer)
prop-hu:usOpen
  • 2 (xsd:integer)
prop-hu:usOpenPárosban
  • 1 (xsd:integer)
prop-hu:világranglistaHelyezésEgyesben
  • No. 62 (hu)
  • No. 62 (hu)
prop-hu:világranglistaHelyezésPárosban
  • No. 139 (hu)
  • No. 139 (hu)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:wimbledon
  • 1 (xsd:integer)
prop-hu:wimbledonPárosban
  • 2 (xsd:integer)
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Katerina Ihorivna Kozlova (hu)
  • Katerina Ihorivna Kozlova (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
foaf:name
  • (hu)
  • Katerina Kozlova (hu)
  • (hu)
  • Katerina Kozlova (hu)
is dbo:wikiPageRedirects of
is foaf:primaryTopic of