Property Value
dbo:abstract
  • A Katona József Színház 1982 őszétől önálló társulattal rendelkező teátrumként működik a Petőfi Sándor utcában. Rövid idő alatt Budapest meghatározó, művész színháza lett. Három évtized után is igényes, nemzetközileg jegyzett produkciókkal szórakoztatja a közönségét. A társulat 1985-ben szerepelt először külföldön, azóta öt világrész, negyven országában megfordult. Az 1981/82-es színházi évad közepén a Nemzeti Színházban politikai, szakmai okok, és nem utolsósorban a vezető művészek többségének ellenállása miatt – a sikeres munka ellenére – Székely Gábor és Zsámbéki Gábor helyzete lehetetlenné vált, ezért önként lemondtak vezető posztjukról és megváltak a társulattól. Politikai játszmák és alkuk eredményeképpen azonban lehetőséget kaptak egy új önálló társulat létrehozására. A tagok nagy része már az elmúlt négy év közös munkája alapján kiválasztódott. Már a Nemzetiben megvalósultak olyan előadások, amelyek a későbbi „Katona” követelményrendszere – Erőteljes színészek, erőteljes rendezői megfogalmazásban, egységes keretben, egységes gondolatot közvetítenek. – alapján jöttek létre. Csehov ritkán játszott komédiája A manó került színre az első, bemutatkozó előadáson. Az orosz klasszikus szerző darabjai közül egy-egy minden szezonban repertoáron volt, melyekkel a teátrum külföldön is nagy sikerrel vendégszerepelt. További klasszikusok (Shakespeare, Molière) darabjai mellett, a kortárs drámairodalom legjobb alkotásai is színre kerültek. Több mint három évtized alatt tagként, vendégként több száz művész kötődött a „Katona” műhelyéhez köztük neves és először itt bemutatkozó drámaírók. A teátrum egyik legsikeresebb darabja a Három nővér, amely 238 alkalommal került színre. Szintén egy Csehov művet, az Ivanovot játszották négy földrész, huszonhárom városában. A teátrum első igazgatója Székely Gábor volt. Őt Zsámbéki Gábor követte az igazgatói székben, aki több mint két évtizedig vezette a színházat. 2011. február 1-jén Máté Gábor váltotta Zsámbéki Gábort a direktori poszton. Lásd még: 2015. szeptember 30-án a Fővárosi Közgyűlés az egyedüliként induló Máté Gábor pályázatát elfogadva, 2021. január 31-ig igazgatói megbízatását megerősítette. A 2018/19-es évadban hat premiert terveztek. A repertoáron további harminchárom előadás szerepelt. Műsoron maradt az 1996-ban bemutatott Elnöknők; valamint a négyszázadik előadáson (2017-ben) túljutó; az 1998–ban színpadra állított Portugál című, Egressy Zoltán darab, amely 20 évvel a bemutató után -napra pontosan- október 18-án, a 423. előadással búcsúzik a közönségtől. A darab a társulat legsikeresebb produkciója; megelőzi a "Top Dogs" (415) és a "Három nővér" (238) darabokat. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 459166 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 49317 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23887699 (xsd:integer)
prop-hu:alapításÉve
  • 1982 (xsd:integer)
prop-hu:alapító
  • Székely Gábor igazgató (hu)
  • Zsámbéki Gábor művészeti vezető (hu)
  • Székely Gábor igazgató (hu)
  • Zsámbéki Gábor művészeti vezető (hu)
prop-hu:date
  • 2019 (xsd:integer)
prop-hu:dramaturg
  • Török Tamara (hu)
  • Török Tamara (hu)
prop-hu:email
  • szervezes@katonaszinhaz.hu (hu)
  • szervezes@katonaszinhaz.hu (hu)
prop-hu:fenntartó
prop-hu:forma
  • igen (hu)
  • igen (hu)
prop-hu:főigazgató
prop-hu:honlap
prop-hu:igazgatók
  • Dely Katalin (hu)
  • Wiegandt Júlia (hu)
  • Dely Katalin (hu)
  • Wiegandt Júlia (hu)
prop-hu:játszóhelyek
  • Katona (hu)
  • Kamra (hu)
  • Sufni (hu)
  • Katona (hu)
  • Kamra (hu)
  • Sufni (hu)
prop-hu:korr
  • igen (hu)
  • igen (hu)
prop-hu:kép
  • Katona József Színház portálváltás 2012.jpg (hu)

prop-hu:képaláírás
  • A 2012-es portálváltás (hu)
  • A 2012-es portálváltás (hu)
prop-hu:logó
  • Katona József Színház logó – transparent.png (hu)

prop-hu:művészetiTitkár
  • Nádor Lili (hu)
  • Nádor Lili (hu)
prop-hu:név
  • Katona József Színház (hu)
  • Katona József Színház (hu)
prop-hu:névadó
  • Katona József drámaíró, a magyar drámairodalom kiemelkedő alakja (hu)

prop-hu:postacím
  • 1052 (xsd:integer)
prop-hu:profil
  • realista színház (hu)
  • realista színház (hu)
prop-hu:rendezők
prop-hu:sajátNév
  • Katona József Színház Kiemelkedően Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (hu)

prop-hu:szócikkel
  • igen (hu)
  • igen (hu)
prop-hu:telefonszám
  • +36 1 266 5200 (hu)
  • +36 1 266 5200 (hu)
prop-hu:url
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdfs:label
  • Katona József Színház (Budapest) (hu)
  • Katona József Színház (Budapest) (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:wikiPageRedirects of
is prop-hu:premierHelye of
is foaf:primaryTopic of