Property Value
dbo:abstract
  • A Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat (rövidítve: KNBSZ) a kormány irányítása alatt álló, az ország egész területére kiterjedő illetékességgel rendelkező titkosszolgálat, önálló gazdálkodást folytató költségvetési szerv. Rendeltetése a Magyarország ellen irányuló támadó szándékú törekvések, az ország szuverenitását sértő tevékenységek időbeni felderítése és elhárítása. 2012. január 1-jén jött létre a korábbi két katonai nemzetbiztonsági szolgálat, a Katonai Felderítő Hivatal és a Katonai Biztonsági Hivatal összevonásával, amelyet a gyakorlatban a Katonai Felderítő Hivatal átnevezésével, okiratának módosításával, valamint a megszüntetett Katonai Biztonsági Hivatal általános jogutódként történt beolvasztásával hajtottak végre. A Szolgálat működésének jogi alapjait, feladatait, a hozzá kötődő szervezeti- és eszközrendszert, az irányítási- és az ellenőrzési jogosultságot, a jogi- és politikai garanciákat a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló – a 2011. évi CLXXI. törvénnyel módosított – 1995. évi CXXV. törvény biztosítja. A KNBSZ jogi személy, önálló állománytáblával rendelkező szervezet, személyi állománya a honvédelmi tárca költségvetési létszámkeretébe tartozik, de a Magyar Honvédség létszámát nem terheli. A szervezetnél a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonái teljesítenek szolgálatot, illetve közalkalmazottak állnak jogviszonyban. A hivatásos katonák a Magyar Honvédség rendelkezési állományából kerülnek vezénylésre. Az állomány jogviszonyát és a szolgálat ellátását alapvetően a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló 1995. évi CXXV. törvény, és a honvédek jogállásáról szóló 2012. évi CCV. törvény, valamint a végrehajtásukra kiadott különböző szintű jogi normák szabályozzák. (hu)

dbo:headquarter
dbo:language
dbo:motto
  • A hazáért becsülettel
dbo:purpose
  • támadó szándékú törekvések, az ország szuverenitását sértő tevékenységek felfedése
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 881096 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 25609 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 22171619 (xsd:integer)
prop-hu:alakulás
  • 2012 (xsd:integer)
prop-hu:archívdátum
  • 2012-01-02 (xsd:date)
  • 2012-06-15 (xsd:date)
  • 2014-02-28 (xsd:date)
  • 2014-06-06 (xsd:date)
prop-hu:archívurl
prop-hu:azonos
  • Létszám 2019 (hu)
  • Létszám 2019 (hu)
prop-hu:csoport
  • a (hu)
  • a (hu)
prop-hu:cím
  • A honvédelmi miniszter 116/2011. HM utasítása a katonai nemzetbiztonsági szolgálatok szervezeti és létszám-racionalizálásának egyes feladatairól (hu)
  • A honvédelmi miniszter 128/2011. HM utasítása a katonai nemzetbiztonsági szolgálatok összevonásával kapcsolatos egyes feladatokról (hu)
  • Alapító okirat (hu)
  • Megalakult a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat (hu)
  • A Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat személyi állománya (hu)
  • Egységes szervezetben működhetnek tovább a katonai titkosszolgálatok (hu)
  • A Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat szervezeti felépítése (hu)

prop-hu:dolgozókSzáma
  • ~ 1000 fő (hu)
  • ~ 1000 fő (hu)
prop-hu:dátum
  • 2011-10-28 (xsd:date)
  • 2011-12-28 (xsd:date)
  • 2012-10-04 (xsd:date)
prop-hu:elér
  • 2014-06-06 (xsd:date)
prop-hu:elérés
  • 2014-06-06 (xsd:date)
prop-hu:formátum
  • PDF (hu)
  • PDF (hu)
prop-hu:hely
  • Budapest (hu)
  • Budapest (hu)
prop-hu:hónap
  • december (hu)
  • november (hu)
  • december (hu)
  • november (hu)
prop-hu:kiadó
  • ATV (hu)
  • Honvédelmi Minisztérium (hu)
  • HM Sajtóiroda (hu)
  • Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat (hu)

prop-hu:mottó
  • A hazáért becsülettel (hu)
  • A hazáért becsülettel (hu)
prop-hu:munka
  • Belföld (hu)
  • Háttérintézmények - Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat (hu)

prop-hu:nap
  • 28 (xsd:integer)
prop-hu:nyelv
prop-hu:név
  • Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat (hu)
  • Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat (hu)
prop-hu:oldal
  • 1699 (xsd:integer)
prop-hu:periodika
  • Honvédelmi Közlöny (hu)
  • Honvédelmi Közlöny (hu)
prop-hu:szám
  • 16 (xsd:integer)
  • 18 (xsd:integer)
prop-hu:székhely
  • , Budapest (hu)
  • , Budapest (hu)
prop-hu:tevékenység
  • támadó szándékú törekvések, az ország szuverenitását sértő tevékenységek felfedése (hu)

prop-hu:típus
  • katonai hírszerző és elhárító szolgálat (hu)

prop-hu:url
prop-hu:vezetőCíme
  • főigazgató (hu)
  • főigazgató (hu)
prop-hu:vezetőNeve
  • Béres János altábornagy (hu)
  • Béres János altábornagy (hu)
prop-hu:weblap
  • knbsz.gov.hu (hu)
  • knbsz.gov.hu (hu)
prop-hu:weboldal
  • www.knbsz.gov.hu (hu)
  • www.knbsz.gov.hu (hu)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:év
  • 2011 (xsd:integer)
  • 2014 (xsd:integer)
prop-hu:évfolyam
  • CXXXVIII (hu)
  • CXXXVIII (hu)
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat (hu)
  • Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
foaf:name
  • Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat (hu)
  • Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat (hu)
is dbo:wikiPageRedirects of
is foaf:primaryTopic of