Property Value
dbo:abstract
  • A Kazinczy Ferenc utca Miskolc történelmileg kialakult utcahálózatában a fiatalabb útvonalak közé tartozik, közlekedéstechnikai szempontok figyelembe vételével 1794-ben nyitották meg. Észak-dél irányú utca, kiinduló pontja a Széchenyi utca, azaz a Villanyrendőr, végpontja a Jókai Mór/Szeles utca. Középső szakaszán helyezkedik el a Hősök tere, nevezetesebb épületei a Három Rózsa Szálló, a zsinagóga, a Postapalota és a Földes Ferenc Gimnázium. Alsó szakaszán, azaz a Széchenyi utca és a között csökkentett forgalmú út, a célforgalmon kívül csak a városi buszok és a taxik használják. Miskolc utcahálózata a középkorban alakult ki. Szerkezetét a helyi, földrajzi adottságok és a városba érkező, illetve a városon áthaladó országutak határozták meg. A Diósgyőr felé futó országút a kezdetektől a Piac (ma Széchenyi) utcán haladt nyugati irányba, ezzel alapvetően nem volt gond. Problémát jelentett azonban az észak-déli közlekedés: a Mindszent felől az országúton érkezők a Papszeren vagy a Mindszent (ma ) utcán érték el a Piac utcát, ám a Szentpéter felé továbbhaladó a forgalomnak itt meg kellett törnie, mert nem volt egyenesen észak felé haladó út. Az érkezők a város főutcáján haladtak nyugati irányban, fokozva annak terhelését, majd vagy a Czikó (ma Kossuth), vagy a Boldogasszony (ma Déryné) utcára kellett ráfordulniuk (mindkettő meglehetősen keskeny útvonal volt), és ezek végén „jobbra” fordulva találták meg az északi irányba, a Szentpéteri kapun átvezető utat. A közlekedési gondok évszázadokon át fennálltak, és Miskolc vezetésének előbb-utóbb megoldást kellett találni erre. A 18. században megérett az elhatározás a Mindszent utca északi meghosszabbítására, amelynek részleteit egy szakértő bizottság dolgozta ki: telkeket sajátítottak ki, hidat építettek, és az új utat 1794-ben adták át rendeltetésének. Neve Vereshíd utca lett, majd 1859-ben kapta meg mai nevét. A Széchenyi és a Szemere/Kazinczy utca kereszteződésében létrejött a város új közlekedési csomópontja, a majdani Villanyrendőr. (hu)

dbo:wikiPageID
  • 1482756 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 33079 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23893430 (xsd:integer)
prop-hu:alcím
  • Házak, emberek, történetek (hu)
  • Házak, emberek, történetek (hu)
prop-hu:cím
  • Miskolc (hu)
  • Miskolc belvárosa (hu)
  • Miskolc írásban és képekben 1/1 (hu)
  • Miskolc írásban és képekben 2 (hu)
  • Miskolc írásban és képekben 1/2 (hu)
  • Miskolc írásban és képekben 9 (hu)
  • Miskolc írásban és képekben 3 (hu)
  • A miskolci Herman Ottó Múzeum közleményei 2 (hu)

prop-hu:fejezetcím
  • A miskolci Kazinczy-utca létesítése 1794-ben (hu)

prop-hu:fejezetszerző
  • Komáromy József (hu)
  • Komáromy József (hu)
prop-hu:hely
  • Budapest (hu)
  • Miskolc (hu)
  • Budapest (hu)
  • Miskolc (hu)
prop-hu:hossza
  • ~0,55 (hu)
  • ~0,55 (hu)
prop-hu:irányítószám
  • 3525 (xsd:integer)
prop-hu:isbn
  • 9630297590 (xsd:decimal)
  • 9630297604 (xsd:decimal)
  • 9639311499 (xsd:decimal)
  • 9789638899101 (xsd:decimal)
prop-hu:kiadó
prop-hu:korábbiNevei
  • Vereshíd utca (hu)
  • Vereshíd utca (hu)
prop-hu:kép
  • Kazinczy Street, Miskolc.jpg (hu)
  • Kazinczy Street, Miskolc.jpg (hu)
prop-hu:képaláírás
  • A Kazinczy utca déli irányból (hu)
  • A Kazinczy utca déli irányból (hu)
prop-hu:nevezetesÉpületei
prop-hu:név
  • Kazinczy Ferenc utca (hu)
  • Kazinczy Ferenc utca (hu)
prop-hu:oldal
  • 14 (xsd:integer)
prop-hu:pozíciósTérkép
  • Miskolc (hu)
  • Miskolc (hu)
prop-hu:sorozat
  • Városképek–műemlékek (hu)
  • Városképek–műemlékek (hu)
prop-hu:szerző
prop-hu:település
prop-hu:városrész
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:év
  • 1962 (xsd:integer)
  • 1995 (xsd:integer)
  • 1996 (xsd:integer)
  • 2002 (xsd:integer)
  • 2006 (xsd:integer)
  • 2010 (xsd:integer)
dct:subject
rdfs:label
  • Kazinczy Ferenc utca (Miskolc) (hu)
  • Kazinczy Ferenc utca (Miskolc) (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:wikiPageRedirects of
is foaf:primaryTopic of