dbo:abstract
|
- Kelenföld vasútállomás (korábban Újbuda, 2010 előtt és 2019 óta hivatalosan Budapest-Kelenföld) a Déli, a Keleti és a Nyugati pályaudvar mellett Budapest négy legforgalmasabb vasútállomása közé tartozik. Budapest XI. kerületében található. A főváros helyi közösségi közlekedésébe egyrészt több villamos- és autóbuszjárat köti be, melyeknek megállói – sok esetben végállomásai – a vasútállomás keleti oldalán lévő , illetve a nyugati oldalon lévő találhatók. Másrészt 2014. március 28-a óta a 4-es metró a budapesti metróhálózatba is közvetlenül bekapcsolja, a metróvonal egyik végállomása itt található. 1999-ben a Kosztolányi Dezső térről az Etele térre költözött a Volán autóbusz-állomás, ahonnan a Dél-Buda környéki agglomerációba indulnak elővárosi, helyközi buszjáratok. A környék további rendezésére, illetve a vasútállomás korszerűsítésére a tervek elkészültek. Az állomásépület 1995-ben fővárosi védettséget kapott. (hu)