Property Value
dbo:abstract
  • A Kendeffy-ház vagy Kendeffy-palota a kolozsvári Deák Ferenc utca déli oldalának egyik műemlék épülete. Gróf Kendeffy Ádám építtette 1832 körül; az építőmester volt. Az 1833-ban megnyílt kaszinó, amelynek Kendeffy egyik alapítója volt, eleinte a ház földszintjén helyezkedett el. Kendeffy Ádám 1834-ben bekövetkezett halála után a család alig használta az épületet, földszintjét bérbe adták. Az egyik helyiségben az 1870-es évek elején Helfy Adolf megnyitotta a Grand kávéházat, amely különböző bérlőkkel az első világháborúig működött itt, utána étterem nyílt a helyén. A 19–20. század fordulóján az épületet a város vette meg, és összekötötték a városházával. 1896–1920 között az udvari épületekben, Stief Jenő nyomdájában nyomtatták többek között az Erdélyi Gazda, Erdélyi Múzeum és Református Szemle című folyóiratokat. 1973 és 1993 az épületben kapott helyet az Utunk, illetve Helikon szerkesztősége. 1989-ig a városi bizottságának székhelye volt, a rendszerváltás után a Szociáldemokrata Párt, a Nemzeti Liberális Párt, valamint 2017-től a Népi Mozgalom Párt bérel benne irodákat. Az egyemeletes, klasszicista stílusú épület háromtengelyes homlokzatát keskeny kőkorlátos erkély díszíti. Figyelemre méltó a toszkán oszlopsoros emeleti folyosó, illetve a szintén kőkorlátos, vázákkal díszített lépcsőház. 2014-ben az épület falán emléktáblát helyeztek el az 1989-es forradalom kolozsvári hőseinek tiszteletére. (hu)

dbo:address
  • Deák Ferenc utca2. (hu)
  • Deák Ferenc utca2. (hu)
dbo:wikiPageID
  • 1738135 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 5170 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23790092 (xsd:integer)
prop-hu:ann
  • 1982 (xsd:integer)
  • 2011 (xsd:integer)
prop-hu:aut
prop-hu:cap
  • Kolozsvár építészeti és művészeti emlékei a XIX. század közepéig (hu)

prop-hu:cím
  • Deák Ferenc utca 2. (hu)
  • Deák Ferenc utca 2. (hu)
prop-hu:isbn
  • 9786069227909 (xsd:decimal)
prop-hu:loc
  • Bukarest (hu)
  • Barót (hu)
  • Bukarest (hu)
  • Barót (hu)
prop-hu:név
  • Kendeffy-ház (hu)
  • Kendeffy-ház (hu)
prop-hu:pag
  • 105 (xsd:integer)
prop-hu:pozíciósTérkép
  • Kolozsvár (hu)
  • Kolozsvár (hu)
prop-hu:red
  • Kriterion (hu)
  • Tortoma (hu)
  • Kriterion (hu)
  • Tortoma (hu)
prop-hu:subtit
  • Történelmi városkalauz (hu)
  • Történelmi városkalauz (hu)
prop-hu:tit
  • Kolozsvár (hu)
  • Művészettörténeti tanulmányok II (hu)
  • Kolozsvár (hu)
  • Művészettörténeti tanulmányok II (hu)
prop-hu:védettség
  • helyi szinten védett műemlék (hu)
  • helyi szinten védett műemlék (hu)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:építésÉve
  • 1832 (xsd:integer)
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Kendeffy-ház (Kolozsvár) (hu)
  • Kendeffy-ház (Kolozsvár) (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
foaf:name
  • Kendeffy-ház (hu)
  • Kendeffy-ház (hu)
is foaf:primaryTopic of