Property Value
dbo:abstract
  • A keresztény anarchizmus eszméjének 20. századi kialakulása és története egyaránt kapcsolódik a keresztény felekezetek társadalmi tanításának időbeli változásához (pl. keresztényszocializmus) valamint az anarchizmus más irányzataihoz. Magyarországon kevéssé ismert ideológia. A keresztény anarchizmus azon az állításon alapszik, hogy a kereszténységhez és az evangéliumok tanításához leginkább az anarchia, azaz egy uralom nélküli társadalom áll legközelebb. Ez az állítás abban a gondolatban gyökerezik, hogy a keresztények számára Isten az egyedüli tekintély. Ezért a keresztény anarchizmus számára elfogadhatatlan az az elképzelés, hogy emberi tekintélyek, mint például uralkodók és kormányok széles körű hatalommal rendelkezzenek és az emberi társadalmak sorsáról döntsenek. A keresztény anarchisták szerint az állam eredendően erőszakos, amikor pedig egy-egy állam nagyságát dicsőítjük, akkor valójában egy hamis bálvány előtt borulunk le. A keresztény anarchisták úgy tartják, hogy az emberek számára a megfelelő társadalmi berendezkedés "Isten országa", amelyben az emberi kapcsolatokat a megosztott felelősségvállalás, a vezetők szolgálatkészsége és az általános részvétel jellemzi. A keresztény anarchisták társadalom és egyházképe szemben áll az intézményes vallásokra általában jellemző hierarchikus berendezkedéssel. Minden más bibliai forrásnál fontosabb a keresztény anarchizmus számára a Hegyi Beszéd, amelyet eszméik eredeteként szoktak megjelölni. A legtöbb keresztény anarchista egyben pacifista, tehát elutasítja az erőszak minden formáját, legfőképp a háborút. A modern kori, 20. századi keresztény anarchizmus legfontosabb szövegének Lev Tolsztoj Isten országa közöttetek van című művét tekinthetjük. (Magyarul csak részletek jelentek meg a műből Az újkor vége címmel.) (hu)

dbo:wikiPageID
  • 1424823 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 2391 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23677015 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdfs:label
  • Keresztény anarchizmus (hu)
  • Keresztény anarchizmus (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is foaf:primaryTopic of