Property Value
dbo:abstract
  • Keri Lynn Hilson amerikai énekesnő, színésznő és dalszövegíró. Zenei pályafutását dalszövegíróként kezdte, a „the Clutch” írócsapat tagjaként. A csapat napjainkig olyan híres előadóknak írt már számokat, mint Britney Spears, Jennifer Lopez vagy Justin Bieber. 2006-ban Timbaland lemezcégével, a Mosley Recordsszal kötött szerződést. Ezt követően 2007-ben Timbaland Shock Value című stúdióalbumán a rádiós sláger, The Way I Are mellett további három felvételen működött közre, ezek közül a szintén kislemezként megjelent Scream nevű maxi ismertebb. 2009-ben kiadta első önálló albumát, amelynek az In a Perfect World... címet adta. A lemez az amerikai Billboard 200 listáján negyedik helyen nyitott. Összesen nyolc kislemez kísérte az album kiadását, ezek közül három a Knock You Down, a Turnin Me On és az I Like felvételek érdemelnek említést. Az I Like című utolsó maxi, az album második bővített kiadásával került a boltokba, és Németországban valamint Európa más területein is Top 10-be került, illetve Németországban és Svájcban platina minősítést szerzett. Az album végül Amerikában aranylemez lett. 2010-ben kiadta második nagylemezét, No Boys Allowed címmel. Ennek leghíresebb száma, a Pretty Girl Rock csak az Egyesült Államokban kapott különösebb figyelmet. Magyarországon eddigi legsikeresebb kislemeze a Timbalanddal együtt kiadott, The Way I Are című dal, amely a 2008-as MAHASZ éves összesített listán 4. helyezést ért el. Zenei munkássága mellett filmes karrierbe is kezdett. A 2012-ben megjelent Think Like a Man című romantikus vígjátékban kapott szerepet. (hu)

dbo:genre
dbo:personFunction
dbo:recordLabel
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 889129 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 17517 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23776625 (xsd:integer)
prop-hu:aktív
  • 2001 (xsd:integer)
prop-hu:honlap
  • kerihilson.com (hu)
  • kerihilson.com (hu)
prop-hu:kapcsolódóEgyüttes
prop-hu:kiadók
prop-hu:kép
  • Keri Hilson Supafest 3 - cropped.jpg (hu)

prop-hu:műfajok
prop-hu:név
  • Keri Hilson (hu)
  • Keri Hilson (hu)
prop-hu:születésiHely
  • Decatur, Georgia, Amerikai Egyesült Államok (hu)

prop-hu:születésiNév
  • Keri Lynn Hilson (hu)
  • Keri Lynn Hilson (hu)
prop-hu:tevékenység
  • énekes, színésznő, dalszövegíró (hu)
  • énekes, színésznő, dalszövegíró (hu)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Keri Hilson (hu)
  • Keri Hilson (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
foaf:name
  • Keri Hilson (hu)
  • Keri Hilson (hu)
is dbo:artist of
is dbo:associatedBand of
is prop-hu:előadó of
is prop-hu:kapcsolódóElőadók of
is prop-hu:writer of
is foaf:primaryTopic of