| dbo:abstract
|
- A nyelvészetben kevert nyelvnek a többeredetű nyelveket nevezik. Minden nyelv tartalmaz több-kevesebb jövevényszót vagy másféle kölcsönzött nyelvi elemet, mutat idegen nyelvi hatást, azonban a legtöbb nyelv esetében az alapszókincs és a nyelvtan döntő része egyetlen forrásból származik. A nyelvi kölcsönzés során egy csoport anyanyelvébe idegen sajátságokat építenek be annak beszélői: az anyanyelv fennmarad, de megváltozik a bekerült jellegzetességek hozzáadódása által. Az idegen nyelvi elemek átvételének nincs elvi korlátja: szigorúan nyelvészeti értelemben tekintve nincs semmiféle elvi akadálya bármely nyelvi elem vagy jellegzetesség bármely nyelvből bármely más nyelvbe történő átvitelének. Kevert nyelvnek csak azokat a nyelveket nevezik, amelyek alapszókincsének és nyelvtanának jelentős része két vagy több forrásból ered. Az ilyen nyelvek nem, vagy csak igen nehezen sorolhatók be a nyelvészetben a nyelvek származás szerinti csoportosítására használt családfákba. Kölcsönzések, átvételek, másolások nem csak különböző nyelvcsaládokba sorolt, de egy családba tartozó nyelvek közt is megeshetnek. Ilyen esetekben a nyelvi rendszer minden területét érintő általános hasonlóság miatt különös nehézséget jelent a közös örökség és a nyelvközi érintkezés következményeinek elkülönítése, valamint annak meghatározása, miképp és mennyire befolyásolta a nyelvközi érintkezés kiváltotta változást a fennálló genetikai kapcsolat. A nyelvészeti kutatást igen megnehezíti az is, ha a vizsgált nyelvekből nincs jelentős mennyiségű korai nyelvemlék, a nyelveket beszélő népességek története pedig nem, vagy csak igen rosszul ismert és adatolt, mert ilyen esetekben a nyelvi átvételek azonosítása, az átvételek idejének, időrendjének, folyamatának, de gyakran még az átvétel irányának tisztázása is nehézkes, vagy épp lehetetlen. Rasmus Christian Rask 1818-ban megjelent, „Undersøgelse om det gamle nordiske eller islandske sprogs oprindelse” című munkájában fogalmazta meg a nyelvkeveredés kapcsán még ma is gyakran hangoztatott elvet, miszerint bármennyire erős külső hatás érte is, bármennyire kevert legyen is egy nyelv, annak a nyelvnek a családjába tartozik, amelytől az alapszókincsbe tartozó szavakat örökölte, s ebben a tekintetben a névmások és számnevek a legfontosabbak. Hugo Schuchardt (1842-1927) német nyelvész egyike volt az első nyelvészeknek, akik alaposabban vizsgálták a nyelvközi érintkezés okozta jelenségeket, a nyelvkeveredést, a kevert nyelveket. A kortárs véleményekkel – melyek a nyelvkeveredést nyelvromlásként értékelték – szembemenve a kevert, kreolizált nyelveket teljes értékű, saját jogukon értékelendő nyelveknek tartotta. A nyelvész Maarten Mous véleménye szerint: „A kevert nyelvek kihívást jelentenek a történeti nyelvészet számára, mert ezek a nyelvek ellenállnak az osztályozásnak. A kevert nyelvek felé tanúsított egyik hozzáállás az volt, hogy egyszerűen nem léteznek, és a kevert nyelvekről szóló kijelentések a kifejezés naiv használatának esetei. A kevert nyelvek létezésének elfogadása elleni gátlás ahhoz a tényhez köthető, hogy felfoghatatlan volt hogyan is keletkezhetnek, és ráadásként puszta létezésük fenyegetést jelentett az összehasonlító módszer érvényességére és a genetikus nyelvészetre.” (hu)
- A nyelvészetben kevert nyelvnek a többeredetű nyelveket nevezik. Minden nyelv tartalmaz több-kevesebb jövevényszót vagy másféle kölcsönzött nyelvi elemet, mutat idegen nyelvi hatást, azonban a legtöbb nyelv esetében az alapszókincs és a nyelvtan döntő része egyetlen forrásból származik. A nyelvi kölcsönzés során egy csoport anyanyelvébe idegen sajátságokat építenek be annak beszélői: az anyanyelv fennmarad, de megváltozik a bekerült jellegzetességek hozzáadódása által. Az idegen nyelvi elemek átvételének nincs elvi korlátja: szigorúan nyelvészeti értelemben tekintve nincs semmiféle elvi akadálya bármely nyelvi elem vagy jellegzetesség bármely nyelvből bármely más nyelvbe történő átvitelének. Kevert nyelvnek csak azokat a nyelveket nevezik, amelyek alapszókincsének és nyelvtanának jelentős része két vagy több forrásból ered. Az ilyen nyelvek nem, vagy csak igen nehezen sorolhatók be a nyelvészetben a nyelvek származás szerinti csoportosítására használt családfákba. Kölcsönzések, átvételek, másolások nem csak különböző nyelvcsaládokba sorolt, de egy családba tartozó nyelvek közt is megeshetnek. Ilyen esetekben a nyelvi rendszer minden területét érintő általános hasonlóság miatt különös nehézséget jelent a közös örökség és a nyelvközi érintkezés következményeinek elkülönítése, valamint annak meghatározása, miképp és mennyire befolyásolta a nyelvközi érintkezés kiváltotta változást a fennálló genetikai kapcsolat. A nyelvészeti kutatást igen megnehezíti az is, ha a vizsgált nyelvekből nincs jelentős mennyiségű korai nyelvemlék, a nyelveket beszélő népességek története pedig nem, vagy csak igen rosszul ismert és adatolt, mert ilyen esetekben a nyelvi átvételek azonosítása, az átvételek idejének, időrendjének, folyamatának, de gyakran még az átvétel irányának tisztázása is nehézkes, vagy épp lehetetlen. Rasmus Christian Rask 1818-ban megjelent, „Undersøgelse om det gamle nordiske eller islandske sprogs oprindelse” című munkájában fogalmazta meg a nyelvkeveredés kapcsán még ma is gyakran hangoztatott elvet, miszerint bármennyire erős külső hatás érte is, bármennyire kevert legyen is egy nyelv, annak a nyelvnek a családjába tartozik, amelytől az alapszókincsbe tartozó szavakat örökölte, s ebben a tekintetben a névmások és számnevek a legfontosabbak. Hugo Schuchardt (1842-1927) német nyelvész egyike volt az első nyelvészeknek, akik alaposabban vizsgálták a nyelvközi érintkezés okozta jelenségeket, a nyelvkeveredést, a kevert nyelveket. A kortárs véleményekkel – melyek a nyelvkeveredést nyelvromlásként értékelték – szembemenve a kevert, kreolizált nyelveket teljes értékű, saját jogukon értékelendő nyelveknek tartotta. A nyelvész Maarten Mous véleménye szerint: „A kevert nyelvek kihívást jelentenek a történeti nyelvészet számára, mert ezek a nyelvek ellenállnak az osztályozásnak. A kevert nyelvek felé tanúsított egyik hozzáállás az volt, hogy egyszerűen nem léteznek, és a kevert nyelvekről szóló kijelentések a kifejezés naiv használatának esetei. A kevert nyelvek létezésének elfogadása elleni gátlás ahhoz a tényhez köthető, hogy felfoghatatlan volt hogyan is keletkezhetnek, és ráadásként puszta létezésük fenyegetést jelentett az összehasonlító módszer érvényességére és a genetikus nyelvészetre.” (hu)
|
