Property Value
dbo:abstract
  • A Kieler Woche (kieli hét; röviden KiWo) egy évente megrendezésre kerülő vitorlás regatta, melyet 1882 óta rendeznek meg Kielben. Ez az esemény számít a világ legnagyobb sportvitorlás rendezvényének. A 20. század végétől a rakparton népünnepély jelleget is kapott, a fő eseményeinek azonban továbbra is a vitorlásversenyei számítanak. A sporteseményeken kívül az átfogó programsorozataihoz 2012-ben már 2100 külön rendezvény tartozott nemzetközi művészek részvételével, akik 16 színpadon 300 koncertet adtak. Emellett kisebb színpadokon számos helyi csoport is fel szokott lépni. Évente 3 millió látogató keresi fel a Kieler Wochét és számos haditengerészet is képviselteti magát. 2012-ben 36 ország 3500 vitorlázója vett részt az eseményen. A regatta fő eseménye a Windjammerparade (röviden: Windjammer), melynek során több mint 100 nagyvitorlás, hagyományos vitorlás hajó, történelmi gőzhajó valamint több száz jacht vesz részt. A rendezvényre számos haditengerészetet is vendégül látnak, melyek hadihajókkal és vitorlás iskolahajókkal képviseltetik magukat. A Kieler Woche hagyományosan egy nagy tűzijátékkal ér véget (Sternenzauber über Kiel – „Csillagvarázs Kiel felett”), amit a zárónapon (a második vasárnapon) este 23:00-kor rendeznek meg. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 1543388 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 19713 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 22686961 (xsd:integer)
prop-hu:egyébCím
  • KiWo (hu)
  • KiWo (hu)
prop-hu:helyszínek
  • Kieli-öböl (hu)
  • Kieli-öböl (hu)
prop-hu:honlap
  • kieler-woche.de (hu)
  • kieler-woche.de (hu)
prop-hu:kép
  • Regattafeld vor Laboe.jpg (hu)
  • Regattafeld vor Laboe.jpg (hu)
prop-hu:képaláírás
  • A regatta mezőnye Laboe előtt (hu)
  • A regatta mezőnye Laboe előtt (hu)
prop-hu:képméret
  • 300 (xsd:integer)
prop-hu:sporteseményNeve
  • Kieler Woche (hu)
  • Kieler Woche (hu)
prop-hu:városok
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:év
  • 1882 (xsd:integer)
dct:subject
rdfs:label
  • Kieler Woche (hu)
  • Kieler Woche (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is foaf:primaryTopic of