| dbo:abstract
|
- Søren Aabye Kierkegaard a XIX. század nagy magányos gondolkodója néven is ismert. Részben Viktor Eremita álnéven írt személyes hangvételű irodalmi, világos szemléletű filozófiai és pszichológiai elemzéseket és teológiai írásokat. Keresztény, vallásos nézőpontja, amely saját hitküzdelmeinek a háttere, minden írásában fellelhető. Elemzései az ember létmódjáról a XX. századi egzisztencialista filozófia számára döntő ösztönzést adtak. Kiekegaard 1841 őszén, Berlinből visszatérve, mindössze tizenegy hónap alatt írta meg Vagy-vagy című, nagy terjedelmű művét. Megjelenésekor a mű címlapján a szerző neve helyett a Viktor Eremita (Győztes Remete) név szerepelt. A filozófia – írja Kierkegaard – a múlthoz fordul, az átélt világtörténelemhez, mindig csak közvetít és nem ad feleletet a jövőre vonatkozólag. A filozófus a múltat közvetíti és abban él, számára a világtörténelem lezárt. Kierkegaard szerint azonban a múlt helyett a jövőre kell kérdezni. Azok a szférák, amelyekkel a filozófia foglalkozik, csak a gondolat számára léteznek: a logika, a természet és a történelem. Itt a szükségszerűség uralkodik s ezért benne a közvetítés érvényesül. Ez azonban csak a logika, és a tettel kapcsolatban igaz csak. A történelem azonban szabad. Kierkegaard szerint a filozófiának semmi köze nincs ahhoz, amit belső cselekvésnek nevezzünk. A filozófia a külső cselekvéseket vizsgálja, de nem mint elszigetelt dolgokat, hanem mint a világtörténelembe beágyazottakat. A filozófia a történelmet a szükségszerűség és nem a szabadság meghatározása mellett szemléli. A történelmi folyamat számára nem létezik vagy-vagy, de a cselekvő individuum számára igen. A filozófia képtelen eljutni a cselekvésig, mert azt követeli, hogy az ember szükségszerűen cselekedjen – Kierkegaard szerint ez ellentmondás. A legjelentéktelenebb személynek is kettős egzisztenciája van: van történelme, és a belső cselekedet, amit senki el nem vehet tőle. A világban abszolút vagy-vagy működik, és ehhez semmi köze a filozófiának. (hu)
- Søren Aabye Kierkegaard a XIX. század nagy magányos gondolkodója néven is ismert. Részben Viktor Eremita álnéven írt személyes hangvételű irodalmi, világos szemléletű filozófiai és pszichológiai elemzéseket és teológiai írásokat. Keresztény, vallásos nézőpontja, amely saját hitküzdelmeinek a háttere, minden írásában fellelhető. Elemzései az ember létmódjáról a XX. századi egzisztencialista filozófia számára döntő ösztönzést adtak. Kiekegaard 1841 őszén, Berlinből visszatérve, mindössze tizenegy hónap alatt írta meg Vagy-vagy című, nagy terjedelmű művét. Megjelenésekor a mű címlapján a szerző neve helyett a Viktor Eremita (Győztes Remete) név szerepelt. A filozófia – írja Kierkegaard – a múlthoz fordul, az átélt világtörténelemhez, mindig csak közvetít és nem ad feleletet a jövőre vonatkozólag. A filozófus a múltat közvetíti és abban él, számára a világtörténelem lezárt. Kierkegaard szerint azonban a múlt helyett a jövőre kell kérdezni. Azok a szférák, amelyekkel a filozófia foglalkozik, csak a gondolat számára léteznek: a logika, a természet és a történelem. Itt a szükségszerűség uralkodik s ezért benne a közvetítés érvényesül. Ez azonban csak a logika, és a tettel kapcsolatban igaz csak. A történelem azonban szabad. Kierkegaard szerint a filozófiának semmi köze nincs ahhoz, amit belső cselekvésnek nevezzünk. A filozófia a külső cselekvéseket vizsgálja, de nem mint elszigetelt dolgokat, hanem mint a világtörténelembe beágyazottakat. A filozófia a történelmet a szükségszerűség és nem a szabadság meghatározása mellett szemléli. A történelmi folyamat számára nem létezik vagy-vagy, de a cselekvő individuum számára igen. A filozófia képtelen eljutni a cselekvésig, mert azt követeli, hogy az ember szükségszerűen cselekedjen – Kierkegaard szerint ez ellentmondás. A legjelentéktelenebb személynek is kettős egzisztenciája van: van történelme, és a belső cselekedet, amit senki el nem vehet tőle. A világban abszolút vagy-vagy működik, és ehhez semmi köze a filozófiának. (hu)
|
