Property Value
dbo:abstract
  • A Kiki – A boszorkányfutár (魔女の宅急便; Madzso no takkjúbin; Hepburn: Majo no takkyūbin; angol címén Kiki’s Delivery Service) 1989-ben bemutatott japán animációs , amelyet Mijazaki Hajao írt és rendezett, valamint a Studio Ghibli és a Studio Gallop készített. A film zenéjét Hiszaisi Dzsó szerezte, producerei pedig Mijazaki Hajao és voltak. A film című regényén alapul, de több jelentős módosítást is tartalmaz. A film Kikiről, egy kamasz boszorkányról szól, akinek a tradíció szerint 13. évét betöltve egy évig önállóan kell élnie. Kiki egy Koriko nevű kikötővárosban telepedik le, ahol futárszolgálatot hoz létre. A film főszereplőit , , és szeijúk szólaltatják meg. Mijazaki elmondása szerint a film a japán kamasz lányokra jellemző önállóság és másokra történő támaszkodás szükségessége közötti szakadékot mutatja be. A Kiki – A boszorkányfutárt 1989. július 22-én mutatták be Japánban és elnyerte az Anime Grand Prix díját. Ez volt a Studio Ghibli első filmje, amelyet a Walt Disneyvel közösen adott ki. A Disney által készített angol nyelvű változat a került bemutatásra 1998. május 23-án. Magyarországon a adta ki DVD-n 2007-ben, televízióban az M1 és a Digi Film tűzte műsorára. (hu)

dbo:basedOn
dbo:director
dbo:distributor
dbo:imdbId
  • 0097814
dbo:manufacturer
dbo:musicComposer
dbo:producer
dbo:title
  • Kiki – A boszorkányfutár (hu)
  • Kiki – A boszorkányfutár (hu)
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 721278 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 54058 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23790573 (xsd:integer)
dbo:writer
prop-hu:alapmű
  • Kadono Eiko Madzso no takkjúbin c. regénye (hu)
  • Kadono Eiko Madzso no takkjúbin c. regénye (hu)
prop-hu:authorlink
  • Susan J. Napier (hu)
  • Helen McCarthy (hu)
  • Susan J. Napier (hu)
  • Helen McCarthy (hu)
prop-hu:bemutató
  • 1989 (xsd:integer)
  • 2007 (xsd:integer)
  • (hu)
prop-hu:bevétel
  • 2170 (xsd:integer)
prop-hu:chapter
  • Films, Themes, Artistry (hu)
  • Films, Themes, Artistry (hu)
prop-hu:collapsed
  • no (hu)
  • no (hu)
prop-hu:cím
  • Kiki – A boszorkányfutár (hu)
  • Madzso no Takkjúbin Szantora Ongaku-sú (hu)
  • Kiki – A boszorkányfutár (hu)
  • Madzso no Takkjúbin Szantora Ongaku-sú (hu)
prop-hu:előadó
prop-hu:eredetiCím
  • 魔女の宅急便 (hu)
  • 魔女の宅急便 (hu)
prop-hu:first
  • Brian (hu)
  • Dani (hu)
  • Helen (hu)
  • Susan J. (hu)
  • Reito (hu)
  • Brian (hu)
  • Dani (hu)
  • Helen (hu)
  • Susan J. (hu)
  • Reito (hu)
prop-hu:forgalmazó
  • (hu)
  • Best Hollywood (hu)
  • Buena Vista Pictures (hu)
  • Toei Company (hu)
  • Madman Entertainment (hu)
  • (hu)
  • Best Hollywood (hu)
  • Buena Vista Pictures (hu)
  • Toei Company (hu)
  • Madman Entertainment (hu)
prop-hu:forgatókönyvíró
  • Mijazaki Hajao (hu)
  • Mijazaki Hajao (hu)
prop-hu:formátum
prop-hu:főszereplő
  • - (hu)
  • - (hu)
prop-hu:gyártó
  • Studio Ghibli (hu)
  • (hu)
  • Studio Gallop (hu)
  • Studio Ghibli (hu)
  • (hu)
  • Studio Gallop (hu)
prop-hu:hang
  • (hu)
  • Jamagucsi Kappei (hu)
  • Szakuma Rei (hu)
  • Takajama Minami (hu)
  • Toda Keiko (hu)
  • (hu)
  • Jamagucsi Kappei (hu)
  • Szakuma Rei (hu)
  • Takajama Minami (hu)
  • Toda Keiko (hu)
prop-hu:headline
  • Madzso no Takkjúbin Szantora Ongaku-sú dallista (hu)
  • Madzso no Takkjúbin Szantora Ongaku-sú dallista (hu)
prop-hu:honlap
  • movies.disney.com/kikis-delivery-service (hu)
  • movies.disney.com/kikis-delivery-service (hu)
prop-hu:hossz
  • 2505.0
prop-hu:időtartam
  • 102 (xsd:integer)
prop-hu:imdb
  • 97814 (xsd:integer)
prop-hu:isbn
  • 0 (xsd:integer)
  • 1 (xsd:integer)
  • 978 (xsd:integer)
prop-hu:kiadó
  • Tokuma Japan Communications, Animage Records (hu)
  • Tokuma Japan Communications, Animage Records (hu)
prop-hu:kép
  • Kiki – A boszorkányfutár.jpeg (hu)
  • Kiki – A boszorkányfutár.jpeg (hu)
prop-hu:képaláírás
  • Kiki ábrázolása (hu)
  • Kiki ábrázolása (hu)
prop-hu:képarány
  • 2.350000 (xsd:double)
prop-hu:képméret
  • 250 (xsd:integer)
prop-hu:költségvetés
  • 800 (xsd:integer)
prop-hu:last
  • McCarthy (hu)
  • Camp (hu)
  • Cavallaro (hu)
  • Napier (hu)
  • Adachi (hu)
  • McCarthy (hu)
  • Camp (hu)
  • Cavallaro (hu)
  • Napier (hu)
  • Adachi (hu)
prop-hu:length
  • 105.0
  • 119.0
  • 125.0
  • 129.0
  • 135.0
  • 136.0
  • 150.0
  • 166.0
  • 173.0
  • 66.0
  • 71.0
  • 102.0
  • 180.0
  • 67.0
  • 46.0
  • 62.0
  • 181.0
  • 140.0
  • 64.0
  • 189.0
  • 77.0
prop-hu:location
  • New York (hu)
  • Jefferson, Észak-Karolina (hu)
  • [S.l.] (hu)
  • Berkeley, Kalifornia. (hu)
  • New York (hu)
  • Jefferson, Észak-Karolina (hu)
  • [S.l.] (hu)
  • Berkeley, Kalifornia. (hu)
prop-hu:logó
  • - (hu)
  • - (hu)
prop-hu:magyarAdó
prop-hu:megjelent
  • 1989 (xsd:integer)
prop-hu:műfaj
prop-hu:note
  • előadó: Macutója Jumi (hu)
  • előadó: Macutója Jumi, filmes változat (hu)
  • előadó: Macutója Jumi (hu)
  • előadó: Macutója Jumi, filmes változat (hu)
prop-hu:nyelv
prop-hu:operatőr
prop-hu:port.hu
  • 88461 (xsd:integer)
prop-hu:producer
  • Mijazaki Hajao (hu)
  • (hu)
  • - (hu)
  • Hara Tóru (hu)
  • Mijazaki Hajao (hu)
  • (hu)
  • - (hu)
  • Hara Tóru (hu)
prop-hu:publisher
prop-hu:rendező
prop-hu:stílus
  • - (hu)
  • - (hu)
prop-hu:szerző
prop-hu:szélesség
  • 70.0
prop-hu:title
prop-hu:totalLength
  • 2505.0
prop-hu:típus
prop-hu:vágó
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:year
  • 1999 (xsd:integer)
  • 2005 (xsd:integer)
  • 2006 (xsd:integer)
  • 2007 (xsd:integer)
  • 2012 (xsd:integer)
prop-hu:zene
prop-hu:értékelés
  • 7.900000 (xsd:double)
  • 97.0
dc:language
  • +magyar(szinkron)
  • japán
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Kiki – A boszorkányfutár (hu)
  • Kiki – A boszorkányfutár (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:wikiPageRedirects of
is foaf:primaryTopic of