Property Value
dbo:abstract
  • A King Kong (eredeti cím: King Kong) 96 perces, fekete-fehér 1933-as amerikai film. A stop motion és a különféle effektek (vetített vászon előtti felvétel), amik ebben az 1933-as produkcióban láthatók, akkor technikai újdonságnak számítottak. A cselekmény elején a túlméretezett majom nagyon gonosz, ám egy azóta híressé vált jelenetben a 7,3 méter magas monstrum a hőn áhított nővel egyetemben megmássza az Empire State Buildinget, már szinte együtt érzünk vele. Az eredeti elképzelés szerint a történet még kegyetlenebb volt, ám az 1933 januárjában megtartott tesztvetítés alkalmával az akkor még csak burleszkekhez és revü show-khoz szokott közönség sikoltozott az előadás közben, így finomítani kellett bizonyos részeket. A film jeleneteiben Kong embereket eszik, embereken tapos stb. Az egyik ilyen cenzúrázott jelenetben Kong a mélybe taszíttat néhány fehér embert, ahol már egy rakás éhes óriáspók várakozik rájuk. Azonban a leglátványosabb jelenet, nevezetesen Kong csatája a Tyrannosaurus rexszel benne maradt, így tisztelettel figyelhetjük a két, 45,72 cm nagyságú báb csatáját. A filmtörténet első nagy szörnyetegének üvöltésekor egy oroszlán bömbölt. Néhol a hangmérnök morajlását, tigrisbömbölést és hasonló zörejeket vélhetünk felfedezni a film során. A hang mellett érdemes figyelemmel lenni két díszletre is: a gátra és a dzsungelre, ahol hőseink az őskorból visszamaradt lények elől menekülnek. Az előbbi díszlet, mely arra szolgált, hogy kordában tartsa az emberevő fenevadat, számos produkcióban bukkant fel: a nagy kaput eredetileg Cecil B. DeMille építette a Királyok királya című filmjéhez 1927-ben. Ott a templom bejárataként működött, és a Kongot követően nem sokkal, pontosabban 1938. december 10-én az Elfújta a szélben végleg füstté vált az atlantai jelenet forgatásakor. Az őserdő pedig egy későbbi, szintén Selznick-produkcióban, a The Most Dangerous Game-ben (1932) látott el fontos feladatot. A King Kong munkacímei között megtalálhatóak voltak : A Szörnyeteg, Kong, A Majom, Király Majom, A világ nyolcadik csodája (mely a végső cím alatt alcímként meg is jelenik). Végül a film producerének ötlete volt a briliáns megoldás, miszerint „Király ez a Kong!” (ez a mondat később a filmben is elhangzik), s csakhamar már azt a lenyűgöző, és hatásos nevet láthatták nézők milliói a mozi bejáratánál, hogy „King Kong”. A produkció hatalmas sikert aratott a pénztárakban is, hiszen az első hétvégén 90 000 dollárt termelt, ami abban az időben (egészen az Elfújta a szél bemutatójáig) a legnagyobb nyitóbevétel egyikét érte el, így a nagyméretű majom nem kevesebbet tett halálával, minthogy egy időre kihúzta az RKO-t a csődből. Ez a szőrös látványosság 1933 és 1952 között szám szerint négy remake-et élt meg különböző hiányosságokkal, pótlásokkal, s az évtizedek során még vagy egy tucat verzióban félemlítette a mozinézőket. Legutolsó feldolgozása Peter Jackson King Kong adaptációja volt 2005-ben. (hu)

dbo:country
dbo:director
dbo:distributor
dbo:imdbId
  • 0024216
dbo:manufacturer
dbo:musicComposer
dbo:producer
dbo:title
  • King Kong (hu)
  • King Kong (hu)
dbo:wikiPageID
  • 55396 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 6657 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23104890 (xsd:integer)
dbo:writer
prop-hu:bemutató
  • 1933 (xsd:integer)
prop-hu:cím
  • King Kong (hu)
  • King Kong (hu)
prop-hu:eredetiCím
  • King Kong (hu)
  • King Kong (hu)
prop-hu:executiveProducer
prop-hu:forgalmazó
  • RKO Pictures (hu)
  • RKO Pictures (hu)
prop-hu:forgatókönyvíró
prop-hu:főszereplő
prop-hu:gyártó
prop-hu:időtartam
  • 104 (xsd:integer)
prop-hu:imdb
  • 24216 (xsd:integer)
prop-hu:képaláírás
  • King Kong (hu)
  • King Kong (hu)
prop-hu:nyelv
prop-hu:operatőr
prop-hu:port.hu
  • 1360 (xsd:integer)
prop-hu:producer
prop-hu:rendező
prop-hu:vágó
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:zene
dc:language
  • angol
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • King Kong (film, 1933) (hu)
  • King Kong (film, 1933) (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is prop-hu:kapcsolódóFilm of
is foaf:primaryTopic of