| dbo:abstract
|
- A tipográfiában és a helyesírásban megkülönböztetett kisbetűk és nagybetűk (minuszkulák és majuszkulák, angol nyelvterületen lower case és upper case) az betűinek két karakterkészletét alkotják. A latin írás nagybetűi az A, B, C stb., kisbetűi az a, b, c stb. A legtöbb nyelv (legalábbis azok, amik a latin, cirill, görög, örmény vagy írásrendszert használják) megkülönböztet egymástól kis- és nagybetűs írásmódokat. Sok más írásrendszerben viszont nincs ilyen megkülönböztetés, például a grúz, héber és dévanágari írásokban. Ha egy ábécé ismeri a kis- és nagybetűk fogalmát, az összes vagy csaknem az összes betűjének létezik mindkét formája. A kis-nagybetű páros mindkét tagját ugyanazon betűnek tekintik: megegyezik a nevük, kiejtésük és az ábécé szerinti is. Nagybetűs alakkal nem rendelkező betűre sokáig példa volt a német ß. Nagybetűs formában általában két betűvel írják („SS”), de 2017. júliusa óta a német helyesírás használja a nagybetűs alakját, az ẞ-t is. Az egyes nyelvekben különböző helyesírási szabályok határozzák meg, hogy milyen helyzetben kell kis- vagy nagybetűket használni. Az angol nyelvben például nagybetűvel kezdik a mondat első szavát, a tulajdonneveket, a tulajdonnévből képzett mellékneveket, nagybetűvel írják a és mozaikszókat, az egyes szám első személyű „I” névmást, egyéb esetekben kisbetűt használnak. Nyomatékosításra is használnak nagybetűket, például főcímek és rovatcímek esetén (ilyenkor gyakran ). A német nyelvben minden főnév nagybetűvel kezdődik. A magyar nyelvben viszont a hetek, hónapok nevei, a népnevek, vallások nevei és az ünnepek nevei is csupa kisbetűvel íródnak. (hu)
- A tipográfiában és a helyesírásban megkülönböztetett kisbetűk és nagybetűk (minuszkulák és majuszkulák, angol nyelvterületen lower case és upper case) az betűinek két karakterkészletét alkotják. A latin írás nagybetűi az A, B, C stb., kisbetűi az a, b, c stb. A legtöbb nyelv (legalábbis azok, amik a latin, cirill, görög, örmény vagy írásrendszert használják) megkülönböztet egymástól kis- és nagybetűs írásmódokat. Sok más írásrendszerben viszont nincs ilyen megkülönböztetés, például a grúz, héber és dévanágari írásokban. Ha egy ábécé ismeri a kis- és nagybetűk fogalmát, az összes vagy csaknem az összes betűjének létezik mindkét formája. A kis-nagybetű páros mindkét tagját ugyanazon betűnek tekintik: megegyezik a nevük, kiejtésük és az ábécé szerinti is. Nagybetűs alakkal nem rendelkező betűre sokáig példa volt a német ß. Nagybetűs formában általában két betűvel írják („SS”), de 2017. júliusa óta a német helyesírás használja a nagybetűs alakját, az ẞ-t is. Az egyes nyelvekben különböző helyesírási szabályok határozzák meg, hogy milyen helyzetben kell kis- vagy nagybetűket használni. Az angol nyelvben például nagybetűvel kezdik a mondat első szavát, a tulajdonneveket, a tulajdonnévből képzett mellékneveket, nagybetűvel írják a és mozaikszókat, az egyes szám első személyű „I” névmást, egyéb esetekben kisbetűt használnak. Nyomatékosításra is használnak nagybetűket, például főcímek és rovatcímek esetén (ilyenkor gyakran ). A német nyelvben minden főnév nagybetűvel kezdődik. A magyar nyelvben viszont a hetek, hónapok nevei, a népnevek, vallások nevei és az ünnepek nevei is csupa kisbetűvel íródnak. (hu)
|
