Property Value
dbo:abstract
  • A Kiskörút Budapest belvárosának egyik fontos útvonala, mely egy körívet alkot a Deák Ferenc tér és a Fővám tér között. Három útszakasz alkotja: északról délre haladva az V. és VII. kerületben futó Károly körút, az V. és VIII. kerületben futó Múzeum körút, valamint az V. és IX. kerületben futó Vámház körút. A Kiskörút az V. kerület egyik határvonala. Maga a „Kiskörút” nem hivatalos, csak informális elnevezése a főútnak, hasonlóan a „Nagykörúthoz”. A Kiskörút mintegy 1,5 kilométer hosszú. 1866-ban indult el a főváros első lóvasúti vonala az akkori Széna, ma Kálvin tértől Újpestre. Napjainkban a 47-es, a 48-as és a 49-es villamosok pályája halad a Deák Ferenc térig. Az út szélessége az északi részén 55 méter, ami a déli részén 27 méterre szűkül. Északon (a Nagykörúttal ellentétben) nem érinti a Dunát, a Deák Ferenc térről indul. Áthalad az Astorián és a Kálvin téren, és a Szabadság híd pesti hídfőjénél, a Fővám téren ér véget. A nagyobb utak közül keresztezi a Rákóczi utat az Astoriánál, és belőle indul az Üllői út a Kálvin téren. A Deák Ferenc téri metróállomáson három metróvonal (M1, M2, M3) is találkozik, továbbá az Astoriánál megáll az M2-es, a Kálvin téren pedig az M3-as és az M4-es metró. Ez utóbbinak épült állomása a Fővám téren is. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 125841 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 10064 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23800980 (xsd:integer)
prop-hu:azÚtEleje
prop-hu:azÚtVége
prop-hu:hossza
  • 1.500000 (xsd:double)
prop-hu:kép
  • 49 (xsd:integer)
prop-hu:képaláírás
  • Villamos a Károly körúton (hu)
  • Villamos a Károly körúton (hu)
prop-hu:térkép
  • Budapest boulevards.png (hu)
  • Budapest boulevards.png (hu)
prop-hu:térképaláírás
  • A Kis- és a Nagykörút (hu)
  • A Kis- és a Nagykörút (hu)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Kiskörút (hu)
  • Kiskörút (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:headquarter of
is dbo:wikiPageRedirects of
is prop-hu:azÚtEleje of
is foaf:primaryTopic of